
A leendő ügyfélszolgálati épület vendégszobákkal is rendelkezik
Fotó: Veres Nándor
Több hónapra leállt a csíkszeredai önkormányzat által megvásárolt egykori Postabank épületének javítása, ahová az ügyfélfogadó helyiségeket akarják költöztetni a városházáról. Az épületben volt az egyik karanténközpont, ezért nem tudtak dolgozni.
2020. június 21., 09:532020. június 21., 09:53
Szeptemberben szerették volna átadni, de ez az időpont kitolódik – ezt mondta érdeklődésünkre Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester a városközponti ingatlanról, ahová a városházi ügyfélfogadást és a pénztárt szeretné költöztetni az önkormányzat.
A jó állapotú, hosszabb ideig üresen álló épületben, amelyet tavaly decemberben vásárolt meg a város, idén a fűtés- és melegvíz-rendszert, illetve a kazánt tudták ellenőrzés után beüzemelni, illetve elvégezni a nagytakarítást és a meszelést, valamint a földszinten a parketta javítását. Akkor viszont megkezdődött a koronavírus-járvány, és
Ezután már nem lehetett belépni oda, jóllehet a karanténba küldött személyeket az épület külön szárnyában található vendégszobákban szállásolták el.
Az elkövetkezőkben egyes erkélyeken vízszigetelést kell cserélni, ehhez várják az ajánlatokat, ugyanakkor a parketta további javítását végzik el. A városi kertészet alkalmazottaival, önerőből kezdtek munkához, ezt most az is akadályozza, hogy a kertészeti dolgozókra a városi közterületeken van szükség – említette Füleki. Bent pedig egy mozgássérültek számára is használható mosdó kialakítására is szükség van, és korszerű internethálózat telepítésére.
Így a városházáról az összes ilyen tevékenységet, beleértve a pénztárt is, oda költöztetik, a mai kor elvárásainak megfelelő, egyablakos ügyfélszolgálatot biztosítva. Mint az alpolgármester korábban elmondta, a városházán azért nem volt lehetőség bevezetni az egyablakos ügyfélfogadást, mert az műemléképület és nem átalakítható. Ezért nem tudják ott biztosítani a mozgássérültek számára sem a városháza irodáinak akadálytalan megközelítését, a városközponti ingatlan viszont ennek megfelelően van kialakítva. Ennek közelében a meglévők mellett további parkolóhelyek kialakítását is tervbe vették az ügyfelek számára.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
1 hozzászólás