
Csak ne olyan hevesen... Megtörténhet, hogy előbb utóbb megtiltják a fürdőzést a vulkanikus tóban. Illusztráció
Fotó: Szigeti Vajk István
Várhatóan a tavalyhoz hasonló rendszerben, de új és felújított illemhelyekkel, információs irodával, büfékkel fogadják majd a Szent Anna-tóhoz érkező turistákat nyártól. A cél, hogy úgy szolgálják ki a nagyszámú látogatókat, hogy közben a természeti látványosságot is óvják.
2017. május 23., 10:012017. május 23., 10:01
Habár már most is szép számban keresik fel a Szent Anna-tavat és környékét, a lázárfalvi Szent Anna Közbirtokosság és a Pro Szent Anna Egyesület a nyári látogatói idény kezdetére – június 15-éig – fejezi be az idénre tervezett kisebb felújítási munkálatait – ismertette érdeklődésünkre Dósa Elek Levente. A Pro Szent Anna Egyesület ügyvezetője elmondta, attól kezdve három hónapig
A nyeregben lévő, azaz a fenti parkolóknál felújítottak egy illemhelyet, így abból eggyel több várja a vendégeket, és már a büfé is üzemel, amelynek épületében egy információs pontot is működtetnek majd.
– sorolta az előrelépéseket, elképzeléseket az illetékes. Hozzátette, a munkálatokkal járó költségeket területtulajdonosként a lázárfalvi közbirtokosság finanszírozza, habár Csíkszék egyik legkisebb közbirtokosságáról van szó, erdői nagy része pedig a rezervátumban található, ami jelentősen korlátozza a kitermelést.
Úgy fejlesztenének, hogy az a tó épségét és az emberek biztonságát szolgálja
Fotó: Szigeti Vajk István
Mint megtudtuk, a további nagyobb fejlesztések és az akkreditáció megszerzésének hátráltatója is elsősorban az anyagi keret hiánya. Jelenleg keresik a lehetőséget, amely révén nagyobb pénzforrásokat lehetne lehívni, a közbirtokosság rövidesen a környezetvédelmi gondnoksággal is egyeztet ebben az ügyben.
Terveik között szerepel egy integrált parkolórendszer kialakítása elektronikus beléptetőrendszerrel, felújítanák az ösvényeket úgy a tó körül, mint a Mohos-tőzeglápban.
A menedékházat is tataroznák, hogy néhány család elszállásolására alkalmas vendégházként működtessék. Természetesen elengedhetetlen lenne mindehhez a helyszínen az ivó- és szennyvízrendszer kiépítése, illetve a villanyhálózat kivezetése – részletezte Dósa Elek Levente. Tisztázta azt is, hogy ezek egyelőre távlati tervek, amelyek megvalósításához több millió lejre lenne szükségük.
Meglátásuk szerint, fontos lenne a tóban való fürdés és a parti sütögetések betiltása. Ebben a kérdésben viszont a gondnokság a jogosult, annak hatáskörébe tartozik ezek betiltása, engedélyezése – avatott be az ügyvezető. Megjegyezte, a terület új menedzsment tervében, a látogatói szabályzatba – amelyet a gondokság már összeállított és elküldte jóváhagyásra a környezetvédelmi minisztériumba – belefoglalták, hogy tilos a fürdés a tóban. A tűzgyújtásra vonatkozó részben pedig az szerepel, hogy azt nem szabad az erdő közelében,
A tiltásokat az indokolja, hogy fokozatosan romlik a tó vizének minősége: ehhez hozzájárul a megfelelő illemhely hiánya és a fürdőzők által használt kozmetikumok is. Emellett amíg a látogatóba érkezők mindössze pár órát töltenek a vízparton, majd továbbállnak, a piknikezők akár egész nap kint tartozódnak, wc hiányában az ürülékük pedig a tó vizébe kerül, ha nem is azonnal, akkor az esővel, vagy hóolvadással – lévén, hogy egy kráterről van szó. Az esőhordalék utolsó szűrője a vízpart előtti füves rész lenne, amely a piknikezők által sűrűn használt részeken rendszerint kiszárad. Emiatt ott nincs, ami megszűrje a kráter faláról érkező hordalékot, így az akadálytalanul a tóba kerül – jelentősen hozzájárulva a feltöltődéshez – részletezte az egyesület képviselője, leszögezve, hogy nem extrém környezettudatosság miatt látják szükségesnek a szigorításokat. Meglátása szerint fontos, hogy ha már van rá mód, akkor óvják az egyedinek számító természeti látványosságot.
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
szóljon hozzá!