Visszajár a Szigetre az udvarhelyi DJ

Idén harmadik alkalommal adta a talpalávalót a magyarországi Sziget Fesztiválon a székelyudvarhelyi DJ BRNY, azaz Bodó Barna, aki hétköznaponként az Udvarhelyi Híradó reklámfelület-értékesítője, szabadidejében pedig lemezlovas.

Veres Réka

2016. augusztus 22., 14:022016. augusztus 22., 14:02

„A testvérem is lemezlovas volt, tőle ragadt rám a zene szeretete” – avatott be a kezdetekbe Bodó Barna, aki lemezlovas-karrierje elején még az otthon készített kazetták által kóstolt bele a DJ-k munkájába, nem sokkal később pedig már sulibulikon adta a talpalávalót. 1999-ben kezdett el zenélni az egykori Colosseum Discóban, majd három évvel később Magyarországra költözött. Négy év szünet után ismét visszaállt a keverőpult mögé, Brassóban, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is fellépett, különböző fesztiválokon zenélt, többek közt a Félszigeten és a Szigeten. Újabb szünet következett, ám ezúttal csak másfél évig hagyott fel hobbijával. „Kíváncsi voltam, hogy a szünet után képes vagyok-e ugyanolyan szinten zenélni, mint előtte. Ezt egyben kihívásként is kezeltem” – mesélte Bodó. Úgy érzi, ez sikerült, hiszen egyre több felkérést kap, idén is számos nagy erdélyi és magyarországi rendezvényen volt alkalma zenélni.

„Az idei volt a harmadik meghívásom a Sziget fesztiválra, hiszen 2012-ben és 2013-ban is zenéltem ott” – mondta. Az idei Sziget is jól telt, annak ellenére, hogy nem az általa megszokott közönségnek zenélt. „Itthon egészen más a közönség, mint ott, másak az igények. Itthon jobban szeretem, mivel olyan zenét keverhetek, amit én is szeretek, és nem csak azt, amit a közönség szeret. Nekem nagyon fontos, hogy a saját stílusom és a közönség ízlése között mindig megtaláljam az összhangot” – magyarázta.

„Nem lehet kiemelni egy bulit sem, mindegyikben van valami jó, de természetesen van egy-kettő, amelyik emlékezetes. Idén Tusványoson, a MIT-sátorban és a csomakőrösi SIC Feszten találkoztam a legjobb közönséggel, de még nincs vége az évnek” – válaszolta, amikor arról érdeklődtünk, hogy számára melyik volt eddig a legemlékezetesebb fellépés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 07., vasárnap

Medvebocs Székelyudvarhely központjában – videóval

Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.

Medvebocs Székelyudvarhely központjában – videóval
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 06., szombat

Hóban, esőben és sztyeppéken át, két hete úton

Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.

Hóban, esőben és sztyeppéken át, két hete úton
2026. június 05., péntek

Mentőhelikoptert hívtak a Sikaszó közelében balesetet szenvedett biciklishez

Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.

Mentőhelikoptert hívtak a Sikaszó közelében balesetet szenvedett biciklishez
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nagyobb a baj az Orbán Balázs iskolánál, mint azt korábban sejtették

Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.

Nagyobb a baj az Orbán Balázs iskolánál, mint azt korábban sejtették
2026. június 04., csütörtök

Több százan vettek részt az úrnapi búcsún Székelyudvarhelyen – videóval

Zsúfolásig megtelt a székelyudvarhelyi Márton Áron tér úrnapján. A Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület hagyományos búcsújára idén is számos udvarhelyszéki településről érkeztek keresztalják, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén és körmeneten.

Több százan vettek részt az úrnapi búcsún Székelyudvarhelyen – videóval
2026. június 04., csütörtök

Kiállítással ünneplik a Nemzeti Összetartozás Napját Székelyudvarhelyen

Kiállítás nyílik a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Székelyudvarhelyen csütörtök délután.

Kiállítással ünneplik a Nemzeti Összetartozás Napját Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Másképp közlekednek a városi buszok is a lezárások miatt Székelyudvarhelyen

Az úrnapi búcsú idején életbe lépő útlezárások miatt a városi buszjáratok közlekedésében átmeneti változásokra kell számítani Székelyudvarhelyen. Mutatjuk, mi változik.

Másképp közlekednek a városi buszok is a lezárások miatt Székelyudvarhelyen
2026. június 04., csütörtök

Délutáni szakrendeléseket indított a székelyudvarhelyi kórház

Bevezették a délutáni járóbeteg-szakrendeléseket a Székelyudvarhelyi Városi Kórház, így a páciensek munkaidő után is igénybe vehetnek bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat.

Délutáni szakrendeléseket indított a székelyudvarhelyi kórház
2026. június 03., szerda

A Bagossy Brothers Company lesz az Udvarhely Napok kiemelt fellépője

Alig több mint három hét múlva kezdődik az Udvarhely Napok, melynek részleteiről tartott ma délelőtt sajtótájékoztató Szakács-Paál István polgármester, Simon Mária Tímea, a Művelődési Központ vezetője és Tornai Szilárd UIET-elnök.

A Bagossy Brothers Company lesz az Udvarhely Napok kiemelt fellépője
Hirdetés