
Koszos közlekedési tükör, gondozatlan útszéli sövény, helytelenül parkoló autók – mind fennakadást jelenthetnek az autós közlekedésben, sőt balesetveszélyt okoznak. Székelyudvarhelyen ezek a biztonságos gépkocsiforgalmat leggyakrabban akadályozó tényezők.
2016. augusztus 11., 13:472016. augusztus 11., 13:47
2016. augusztus 11., 13:482016. augusztus 11., 13:48
Gyakran porosak, téli időszakokban pedig a fagytól homályosak a városban felszerelt közlekedési tükrök – mondta el tapasztalatait György-Szabó Csilla autóvezető-oktató. Ő egyébként a felszerelt tükröket nagyon hasznosaknak tartja, tapasztalatai szerint jól vannak beállítva, viszont úgy véli, még szükség lenne belőlük azokban a kereszteződésekben, ahol a kilátás korlátozott. Sok a parkoló autó az utcasarkokon, az ilyen helyeken is jól fogna a tükör – fűzte hozzá az oktató.
Szerinte az út menti bokrok, sövények is több helyen gondot okoznak, például a Vizigótok utcájából a balra térésnél szinte teljesen takarják a kilátást. Megfigyelte viszont azt is, hogy van gond a sofőrökkel és a KRESZ előírásainak betartásával is. Például a II. Rákóczi Ferenc és az 1918. december 1. utca kereszteződésében található kétsávos körforgalmat nem használják rendeltetésszerűen az autóvezetők: „a bal oldali sáv nem fog kikopni a használattól” – fogalmazott a szakember. Az újonnan kialakított park földmagasítása is zavarja a kilátást, ami főként a tanulóvezetőknek okoz problémát.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának nyilvántartásában húsz közlekedési tükör szerepel, ezek beállítását havonta egyszer ellenőrzik – válaszolta érdeklődésünkre levélben a hivatal sajtóosztálya. Mind az ellenőrzést, mind a takarítást a városháza karbantartó csoportja végzi. Azt is megtudtuk, hogy a városházára folyamatosan érkeznek lakossági bejelentések, nemcsak a tükrökre, hanem az útjelző, valamint közlekedési táblák hiányosságaira, esetleges rongálódására vonatkozóan is.
A városvezetőség egyébként tervezi újabb tükrök kihelyezését a közeljövőben, ám ezek pontos helyét még nem véglegesítették. Arról is tájékoztattak, hogy minden lakossági bejelentést megvizsgálnak, és lehetőségeik szerint igyekeznek megoldani azokat. Az útszéli élősövényeket az Auto Torino Kft. munkatársai szerződés alapján havonta nyírják. Több kérés érkezett a lakosság részéről a hivatalhoz egyes utcák forgalmi irányának megváltoztatására, valamint fekvőrendőrök elhelyezésére és sebességkorlátozások bevezetésére is. „A beérkező kéréseket munkatársaink a rendőrség szakembereivel közösen elemzik, és közösen döntenek a megoldásukról” – tudatta a sajtóosztály.
Nem jellemző a balesetveszélyes parkolás
A kanyarokban, útkereszteződésekben való szabálytalan parkolás nem kimondottan jellemző Udvarhelyre, de van néhány utca, ahol előfordul hasonló, szoktak bejelentést kapni ezekről – mondta el érdeklődésünkre László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője, a Kisköved utca felső szakaszát és a Varga Katalin utcát említve példaként. A városközpontra nem jellemző, hogy utcasarkokon, útkereszteződésekben parkolnának az autók, és balesetek, torlódások sem voltak ilyesmi miatt. „Sűrűbben előforduló probléma, hogy az autók sofőrjei pakoláskor nem veszik figyelembe a parkolási rendet jelző útfestést” – mondta el. Ilyenkor figyelmeztetnek, akár bírságolnak is. Az egység megalakulása óta folyamatosan tapasztalják, hogy egyre elővigyázatosabbak az autóvezetők, és betartják a szabályokat, de úgy gondolja, kivételek mindig lesznek, azért is van szükség az rendszeres ellenőrzésekre.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!