Nemcsak az utat kell rendbe hozni Felsőboldogfalva határában, hanem egyebek mellett támfalak építésére és a közeli patak medrének szabályozására is szükség lesz az áradás okozta károk elhárítása, illetve a továbbiak megelőzése érdekében.
2016. június 28., 19:512016. június 28., 19:51
Alámosta a megáradt patak a 131-es megyei út Felsőboldogfalva határában lévő szakaszát, ezért szakadhatott be április közepén – nyilatkozta lapunknak Sándor József felsőboldogfalvi polgármester. Mivel az említett úttal kapcsolatban jelenleg perek folynak, a megyei tanács illetékeseinek külön engedélyt kell kérniük a javítások megkezdéséhez, ez pedig már folyamatban van – közölte Felsőboldogfalva polgármestere. A helyszínen tábla figyelmeztet a leszakadt útrészre.
Összesen 240 ezer lejes kár keletkezett az út Felsőboldogfalva határában leszakadt részénél – mondta el lapunknak Dajka Zoltán, aki Hargita Megye Tanácsának Útügyi Igazgatósága képviseletében vett részt az április végi kárfelmérésen. Mint mondta, az említett összeg nem fedezi a tervezett javításokat, hiszen nemcsak az út rendbehozatalára van szükség, hanem támfalat is kell építeni a törés melletti domb aljában, valamint egy áteresz elhelyezésére is szükség van. Ezek mellett szabályozni kell a közeli patak medrét, amit dróthálóba rakott kövekkel vagy betonfallal oldanának meg, utóbbi kivitelezése a vízügyi hatóság feladata lenne. Dajka hangsúlyozta, az út rendbehozatalát nem lehet a nyári karbantartásokra leszerződött összegből finanszírozni, hiszen a munka komoly beruházást igényel. A javításokat a kormánytámogatásból valósítaná meg a megyei tanács.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!