Hirdetés
Hirdetés

Új harangokat öntenek a kápolnásfalusi templomnak

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Több mint másfél évszázad után egy repedés miatt elnémult a kápolnásfalusi katolikus templom egyik legrégebbi harangja, ezért a közösség összefogásával újakat öntenek.

László Ildikó

2025. szeptember 14., 14:572025. szeptember 14., 14:57

Egyik pillanatról a másikra úgy szólt a középső, több mint 250 kilogrammos harang Kápolnásfalu templomtornyában, mintha egy üstöt kongattak volna – kezdte Major Sándor a plébános, akit arról kérdeztük, miért kezdeményezték új harang vásárlását. A harangot Szent István magyar apostoli király tiszteletére öntötték 1859-ben, de

a nyár folyamán egy repedés miatt használhatatlanná vált, így most ismét összefogással készíttet új harangot a kápolnásfalusi közösség.

Ezen felül a templomnak van még másik két harangja, egy kisebb és egy nagyobb, amelyeket jelenleg használnak, ezek hívják imádságra a híveket – tudtuk meg.

Hirdetés

A nagy harangot 1925-ben Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére öntette a közösség, a kicsiként számon tartott harangot 1855-ben a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére avatták fel.

A teljes készletet lecserélik

Ugyan az utóbbiak használhatók, az egyháztanács és a plébános döntése nyomán a teljes harangállományt lecserélik, hiszen így egyszerűbb lesz ezek összehangolása, és valószínűleg a jövőben a másik két harang is elnémulhatott volna.

Az új harangok együttesen 46 ezer euróba kerülnek, és Székelyudvarhelyen készítik el Lázár Imre öntödéjében

– részletezte a plébános.

Alig látható, mégis elrontotta a harang hangját a repedés •  Fotó: László Ildikó Galéria

Alig látható, mégis elrontotta a harang hangját a repedés

Fotó: László Ildikó

A magas költségek miatt szükség volt a közösségi összefogásra, Major Sándor szerint felelősséget is vállalt a közösség ebben az ügyben, ugyanakkor az önkormányzat is támogatja a harangok cseréjét.

Advent első vasárnapján megszólalnak

Az új harangokat az elődjeikhez hasonlóan feliratozzák: a legnagyobbat Szent Péter és Szent Pál apostol tiszteletére ajánlják, a középsőt Szent István királyéra, a kicsit pedig a Boldogságos Szűz Máriának címzik. A nagyra ugyanakkor felkerül még az „Az élőket hívogatom, a holtakat elsiratom, a felhőket eloszlatom” idézet, a középsőre pedig „Ez a harang hirdesse Isten dicsőségét vigye imánkat Isten elé élőkért és holtakért, székely népünk megmaradásáért!”

A templomkertben kapnak helyet a történelem egy darabját jelképező harangok •  Fotó: László Ildikó Galéria

A templomkertben kapnak helyet a történelem egy darabját jelképező harangok

Fotó: László Ildikó

A szerződést nemrégiben írták alá, és november elejére öntik meg a harangokat, majd ezt még a földön meg is áldják, majd helyükre kerülnek.

A tervek szerint a vadonatúj harangok advent első vasárnapján szólalnak majd meg.

A használaton kívül helyezendő harangokat a templomkertben szeretnék kiállítani, hogy a közösség megtekinthesse a történelmük egy darabját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Két év után derült ki: esélytelen pályázatért lobbiztak

Hivatalosan is búcsút mondott Székelyudvarhely a kistermelői inkubátorháznak az önkormányzat csütörtöki ülésén, egy amatőr hiba miatt meghiúsult a művészeti iskola felújítása is. De vannak jó hírek is: két napelempark létrehozására pályázik a város.

Két év után derült ki: esélytelen pályázatért lobbiztak
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Javítják a székelyudvarhelyi jelzőlámpákat, a „zöld hullámot” is beállítják

Az utóbbi időben több székelyudvarhelyi kereszteződésben is csak sárgán villogó jelzőlámpákkal találkozhattak a közlekedők. A problémát a városháza szerint jelenleg is szakember javítja, és a tervek szerint csütörtökön teljesen helyreáll a rendszer.

Javítják a székelyudvarhelyi jelzőlámpákat, a „zöld hullámot” is beállítják
2026. szeptember 21., hétfő

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván

Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván
2026. szeptember 21., hétfő

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén

Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen

Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 18., péntek

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató

Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató
2026. szeptember 17., csütörtök

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél

Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm

Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm
2026. szeptember 17., csütörtök

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen

A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 16., szerda

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel

Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel
Hirdetés