
Fotó: Pál Árpád
A szellemi fogyatékkal élő gyermekek fejlesztő foglalkozásait végző székelyudvarhelyi Szent Ferenc Egyesület a Sérült Gyermekekért nemrég a Csereháton, egy új épületben kezdte meg az óvodai tevékenységet. A gyermekeknek így nagyobb tér áll rendelkezésükre, a helyiségek is úgy vannak kialakítva, hogy nekik megfelelők legyenek.
2016. november 09., 19:132016. november 09., 19:13
A székelyudvarhelyi Nagy Sándor és Katalin egyik gyermeke autista. Az integrált oktatás nem segítette a kisfiú fejlődését, ezért úgy döntöttek, maguk fognak gondoskodni arról, hogy gyermekük megtanuljon tájékozódni a világban és önállóvá váljon. Hat éve elhatározták, hogy más, hasonló helyzetben lévő családokon is segítenek, egyesületet alapítottak, képzésekre jártak, és munkatársakat kerestek maguk mellé.
A gyermekek fejlesztését hat éven keresztül egy háromszobás tömbházlakásban végezték, amit egy székelyudvarhelyi vállalkozó biztosított számukra. Idén önerőből és helyi vállalkozók segítségével felépítettek egy házat, amelyet tevékenységüknek megfelelően alakítottak ki. Tizenhárom gyermek jár a foglalkozásokra, nagyrészt autisták. A legkisebb hároméves, a legidősebb tizenkettő. Öt munkatársa van az óvodaként működő intézménynek: gyógypedagógus, óvónő, dada és egy pszichológus is foglalkozik a gyermekekkel. A fejlesztő foglalkozások fő célja a kisgyermekek kommunikációs készségének fejlesztése, hogy minél önállóbbak legyenek. Ezért volt szükséges, hogy a tevékenységeket ennek megfelelő környezetben végezhessék. Az épület anyagi okok miatt még nincs teljesen készen, két nagyobb emeleti termet kell még kialakítani, ahol mozgásfejlesztő gyakorlatokat tartanak majd.
Az alapítványnak az építkezésben és a mindennapokban is segítenek székelyudvarhelyi vállalkozók, de ahhoz, hogy hosszú távú terveiket megvalósíthassák, még nagyon sok pénzre lenne szükség. Szeretnék, ha felnőtt korukig foglalkozhatnának az értelmi sérült gyerekekkel, hogy esetleg szakmát is tanulhassanak. Erre az egyik ötlet az, hogy fűszernövényeket termesztenének, hiszen elég nagy az új ingatlan udvara ahhoz, hogy fóliaházakat hozzanak létre – mondta az alapítványt működtető házaspár.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!