
Összeöntötték Orfűn vasárnap a Kárpát-medencei gyűjtőhelyekről beérkezett jelképes mennyiségű búzát, melyből az augusztus 20-ai Szent Jobb-körmenet kenyerét sütik. A nagyobb mennyiségű adományokat a gyűjtőpontokról irányítják tovább a szükséget szenvedőkhöz.
2016. augusztus 08., 17:142016. augusztus 08., 17:14
2011 óta Magyarországon, illetve az elszakított országrészeken egyaránt búzagyűjtést szerveznek, majd a – jobbára mezőgazdasági szervezetek és magánszemélyek által – felajánlott terményt ünnepélyesen összeöntik, aztán megőrlik. Az így létrejött összmagyar lisztből, a Tisza kárpátaljai forrásvidékéről vett vízből, felvidéki házi kovászból és parajdi sóból készül el a Magyarok kenyere. Ez a kezdeményezés adja a Szent Jobb-körmenet kenyerét, illetve a különböző települések augusztus 20-ai ünnepi kenyerét.
A nemzeti összefogásból származó lisztet, az előző évekhez hasonlóan, jobbára Kárpát-medencei árva gyerekeknek és öregotthonok lakóinak adományozzák – tudtuk meg Csomortányi Istvántól, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége alelnökétől. Idén összesen 33 megye és kistérség képviseltette magát a Pécs melletti Orfű községben szervezett ünnepségen. Míg tavaly 400 tonna búza került szétosztásra, ebben az évben már 450 tonnát gyűjtöttek össze. Mivel a határon túli térségekből sokba kerül a szállítás, úgy döntöttek, hogy csak a jelképes 10 kilogrammnyi, egyesítésre szánt búzát küldik Orfűre, a többi gabonát pedig helyben őröltetik, majd az adományozásra szánt lisztet eljuttatják a megfelelő helyekre.
Az udvarhelyszéki gazdák egyesületeinek szövetsége tíz kilogramm búzát küldött Orfűre, az összeöntés ünnepére, ugyanakkor szétosztott 100 kilogramm búzalisztet, amellyel a csíkszeredai székhelyű Harmopan pékség támogatta a Magyarok kenyere programot. Az adományban az Agro-Caritas Transilvania és a szombatfalvi Pro Autista alapítványok, valamint a Református Öregotthon részesültek – tudtuk meg Jakab Ernő elnöktől.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!