Udvarhelyszék: jók az eredmények számítógép-kezelésből

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Csütörtökön befejeződött az érettségi számítógép-kezelői ismereteket felmérő vizsgasorozata. Az április 19–29. között zajló készségfelmérő próbákon a végzős diákok többsége jó eredményt ért el. A Hargita megyei tanfelügyelőség által készített összesítésből kiderül, Udvarhelyszéken a 978 vizsgázó közül mindössze 75 kapott tudására kezdő minősítést.

Széchely István

2010. április 30., 08:402010. április 30., 08:40

2010. május 05., 12:432010. május 05., 12:43

Galéria

A korábban lezajlott nyelvkompetencia-próbáktól eltérően a számítógép-kezelői ismereteket ellenőrző vizsgákon három helyett négyféle minősítést érhettek el a vizsgázó diákok: kezdő, közepes, haladó vagy tapasztalt besorolást. Az egyórás vizsga két részből állt: az első 15 percben internethasználatra vonatkozó kérdéseket kaptak, a fennmaradó 45 percben pedig – a világháló igénybevétele nélkül – az operációs rendszerrel, szövegszerkesztéssel, Excellel, adatbázissal és Power Pointtal kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk. Székelyudvarhelyen a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diákjai teljesítettek legjobban számítógép-kezelői ismeretekből, itt a többség a legmagasabb minősítést kapta tudására. A Tamási Áron Gimnáziumban viszont még vizsgázniuk sem kellett a végzősők jelentős részének, ugyanis rendelkeznek ECDL-bizonyítvánnyal, amellyel helyettesíthető a most lezajlott vizsga. A Tamásiban így mindössze egy diáknak kellett részt vennie a készségpróbán.

Az alábbi táblázatban az udvarhelyi és udvarhelyszéki középiskolák összesített eredménye látható.

•  Fotó: P. Dávid Tünde Galéria

Fotó: P. Dávid Tünde

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.

Testkamerát kapnak az erdészek
Testkamerát kapnak az erdészek
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők
2026. október 16., péntek

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air

Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében
2026. október 16., péntek

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben

Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben
2026. október 16., péntek

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat

Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat
Hirdetés