Udvarhelyen még várnak a tanügyi posztcsökkentés véglegesítésével

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Várakozó álláspontra helyezkedett a Hargita megyei tanfelügyelőség a Székelyudvarhelyre vonatkozó tanügyi posztcsökkentés részleteinek véglegesítése kapcsán, így egyelőre nem tudni, hogy az egyes tanintézményekben hány poszt szűnik meg ősztől. A megye más településein már hetekkel, hónapokkal ezelőtt döntés született a megszűnő állások és az elbocsátások megoszlásáról, Udvarhely esetében mindössze azt tudni, hogy összesen 54 tanügyi poszt szűnik meg szeptember elsejétől, és ez leginkább a kisegítőszemélyzetet érinti.

Széchely István

2010. május 27., 00:012010. május 27., 00:01

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A leépítések véglegesítésével még nem késett meg a tanfelügyelőség, illetve a helyi önkormányzat és tanintézmények, sőt, akár az is elképzelhető, fölösleges munkát spóroltak meg azzal, hogy még nem véglegesítették az udvarhelyi posztcsökkentés részleteit. Ugyanis a kormány által kilátásba helyezett új megszorító intézkedések átformálhatják a korábbi döntéseket is – véli Ferencz-Salamon Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő. „Várjuk, hogy ennek milyen konkrét eredményei lesznek, nem kell-e újból kezdenünk mindent. Oda kerülhetünk, hogy vagy még rá kell számolnunk, vagy eltörlik azt a kormányhatározatot, ami előírta a 328 poszt megszünését, és kiírnak egy újat. Ki tudja? Én abban reménykedem, hogy megússzuk ennyivel, és nem kell több posztot leépítenünk” – mondja a főtanfelügyelő. Azt még nem lehet tudni, hogy a rövidesen bevezetésre kerülő költségcsökkentést a kormány milyen formában alkalmazza a tanügyben, és ezzel kapcsolatban még korai lenne feltételezésekbe bocsátkozni – közölte Ferencz-Salamon Alpár. A tanfelügyelőség egyelőre nem is sürgeti az udvarhelyi polgármesteri hivatalt, hogy a városi tanintézmények vezetőivel egyeztetve terjesszék fel a posztcsökkentés megoszlására kidolgozott javaslatot a megyei tanfelügyelőséghez.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 01., vasárnap

Nicușor Dan a közel-keleti helyzetről: Románia nincs közvetlen veszélyben

Nicușor Dan vasárnap a közel-keleti fegyveres konfliktus kapcsán a Facebook-oldalán közölte, hogy Románia nincs közvetlen veszélyben.

Nicușor Dan a közel-keleti helyzetről: Románia nincs közvetlen veszélyben
Hirdetés
2026. március 01., vasárnap

Tíz fok fölötti hőmérsékletek a tavasz első napján Székelyföldön

Igazi tavaszi idővel köszöntött be a március, a napsütésnek hála Székelyföld nagy részén 10 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet vasárnap délutánra.

Tíz fok fölötti hőmérsékletek a tavasz első napján Székelyföldön
2026. március 01., vasárnap

Egy Dubajban tartózkodó székelyföldi turista szerint nincs káosz az Öböl-menti nagyvárosban

Iráni rakéta törmelékétől gyulladt ki szombaton a dubaji Burj al Arab hétcsillagos szálloda burkolata, háborús hangulat uralkodik a kedvelt turisztikai nagyvárosban – erről szólnak a hírek. Egy székelyföldi turista azonban cáfolja mindezeket.

Egy Dubajban tartózkodó székelyföldi turista szerint nincs káosz az Öböl-menti nagyvárosban
2026. március 01., vasárnap

Méteres hóból, túrasíléccel mentették ki az eltévedt ukrán fiatalokat – videóval

A hegyimentők sikeresen kimentettek három ukrán állampolgárt, akik szombaton eltévedtek a Máramarosi-havasokban, több mint 1600 méteres magasságban – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Máramaros megyei Salvamont.

Méteres hóból, túrasíléccel mentették ki az eltévedt ukrán fiatalokat – videóval
Hirdetés
2026. március 01., vasárnap

Tíz lej fölé emelheti az üzemanyagok árát a közel-keleti konfliktus

Romániában az üzemanyag ára meghaladhatja a literenkénti 9–10 lejt, ha a kőolaj hordónkénti világpiaci ára tartósan 90–100 dollár körül stabilizálódik – figyelmeztetett elemzésében Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Tíz lej fölé emelheti az üzemanyagok árát a közel-keleti konfliktus
2026. március 01., vasárnap

Színes pihenőhely a világok országútján

Málta egy hatalmas szabadtéri múzeumnak is beillik, várfalakkal övezett fővárosa mellett több helyszín a világörökség oltalmát élvezi. Bár nem bántuk meg a felkeresését, vegyes érzésekkel tértünk haza a világok országútjának színes pihenőhelyéről.

Színes pihenőhely a világok országútján
Színes pihenőhely a világok országútján
2026. március 01., vasárnap

Színes pihenőhely a világok országútján

2026. március 01., vasárnap

Bolojan a közel-keleti helyzetről: prioritásunk valamennyi román állampolgár biztonsága

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat este a közel-keleti helyzettel kapcsolatban a Facebook-oldalán közölte, hogy a román hatóságok elsődleges prioritása valamennyi román állampolgár biztonsága.

Bolojan a közel-keleti helyzetről: prioritásunk valamennyi román állampolgár biztonsága
Hirdetés
2026. március 01., vasárnap

Iráni konfliktus: mintegy ezer román állampolgár kért segítséget

Mintegy ezer román állampolgár vette fel a kapcsolatot a közel-keleti térségben működő román diplomáciai képviseletekkel az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai után – közölte szombat este külügyminiszter.

Iráni konfliktus: mintegy ezer román állampolgár kért segítséget
2026. február 28., szombat

A Nagy-Küküllőbe esett két kvadozó Maros megyében

Két, folyóba esett ember mentésére riasztották szombat délután a segesvári tűzoltókat.

A Nagy-Küküllőbe esett két kvadozó Maros megyében
2026. február 28., szombat

Iráni konfliktus: 1500 romániai utast érintettek a járattörlések

Mintegy 1500 utast érintenek a közel-keleti helyzet miatti járattörlések – tájékoztatott szombaton a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalt (CNAB) szóvivője.

Iráni konfliktus: 1500 romániai utast érintettek a járattörlések
Hirdetés