Idén 12 tömbház szigetelését tervezi Székelyudvarhely önkormányzata a kormány által támogatott hőszigetelési program keretében.
2012. február 21., 16:372012. február 21., 16:37
Udvarhelyen legutóbb tavaly szeptemberben adtak át három újonnan hőszigetelt tömbházat, egyet a Függetlenség sugárúton, kettőt pedig a Kogălniceanu utcában. A tavalyi munkálatok során kicserélték az említett tömbházak nyílászáróit, a lépcsőházi ablakokat is, illetve szigetelték a külső falakat. Az akkor leosztott összegből sikerült a tetők, pincék és a fűtéshálózat belső részeinek hőszigetelését is elvégezni. 2011-ben a kérések jóváhagyásakor a város önkormányzata figyelembe vette a lakosság szociális összetételét, valamint a tömbházak állapotát, méretét és elhelyezkedését, de számított a kérvény benyújtásának időpontja is.
Idén is több lakószövetség nyújtott be kérvényt az államilag támogatott tömbházszigetelésre, közülük még nem választották ki azokat, melyeknek a legnagyobb szükségük lenne a felújításra. „Az elmúlt két évben összesen hat tömbházat sikerült szigetelni állami támogatással, idén 12-t irányzott elő az önkormányzat. Egyelőre nincs eldöntve, melyek lesznek szigetelve, ugyanis ez nagyban függ attól, hogy mikor és mennyi pénz érkezik majd a kormánytól” – tájékoztatott Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtóreferense.
A szigetelések költségének 50 százalékát idén is az állam fedezi, 30 százalékát pedig a város önkormányzata, a lakóknak tehát a költségek 20%-át kell majd kifizetniük.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!