
A nagy régiséggel rendelkező tanárok óraszámkedvezményének eltörlése, a kötelező óraszám csökkentése és a kisebb iskolák bezárása miatt legalább tízezer tanügyi állás fog megszűnni – véli a Tanügyi Szabad Szakszervezet területi vezetője.
2011. január 10., 10:282011. január 10., 10:28
2011. január 10., 13:042011. január 10., 13:04
Az új tanügyi törvény értelmében a 25 évnél nagyobb régiséggel és egyes fokozattal rendelkező tanárok és tanítók nem részesülnek óraszámkedvezményben, így a heti 16 óra helyett 18-at kell majd tartaniuk. Az óraszám emelkedése miatt országszinten 3500 tanügyi állás fog megszűnni – állítja a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Simion Hancescu szerint nem véletlen az sem, hogy a tanügyi személyzetre szánt 2011-es költségvetésben 25 százalékkal kisebb összeg szerepel, mint 2010-ben. Szerinte emiatt elkerülhetetlen lesz a leépítés a tanügyben a második félévtől kezdődően.
Kocs Ilona, a szakszervezet területi képviselője úgy véli, még nagyobb lesz az elbocsátáshullám, ugyanis az új tanügyi törvény értelmében csökkenni fog a kötelező óraszám a tanintézményekben, és emiatt szintén több ezer tanügyi állás fog megszűnni. A kisebb iskolák összevonásával vagy bezárásával megszűnő posztokat is ide számítva legalább tízezer, oktatásban dolgozó személy marad munka nélkül szeptembertől – véli Kocs Ilona.
„Minket – a magyarságot – duplán sújt ez a dolog, mert a magyarság jól tudja, hogy a templom és az iskola tartja fenn a falut. Ha az iskola megszűnik, akkor a gyermeklétszám is megszűnik, mert akkor a szülő abban jár, hogy valahova elmenjen, ahol gyermeke iskolába járhat, és akkor a templom is megszűnik” – magyarázza a szakszervezet területi vezetője. Az iskolákban tartandó heti óraszám csökkentésével a szakszervezet is egyetért, azzal viszont nem, hogy emiatt elbocsátások történjenek. „Mi egyetértünk azzal, hogy a gyermekeknek kevesebb órájuk legyen, csak aggódunk az embereinkért” – mondja Kocs Ilona.
A szakszervezetnek egyelőre nincsenek megoldási javaslatai a kifogásolt problémákra. Daniel Funeriu oktatási miniszter múlt hét végén cáfolta a 3500 tanügyi állás megszűnéséről szóló feltételezéséket. Azt mondta, a 2010–2011-es tanévben egy pedagógusnak sem kell tartania attól, hogy elveszíti munkahelyét. Ugyanakkor elismerte, hogy lesznek elbocsátások a tanügyben, de azt mondta, ezekre a következő években fog sor kerülni.
Másodpercenként 1250-ről 1300 köbméterre emelkedett a Duna vízhozama vasárnap a romániai belépési pontnál, Báziásnál, és továbbra is jelentősen elmarad a másodpercenként 3900 köbméteres októberi sokéves átlagtól.
Csaknem 15,5 millióan utaztak vonattal Romániában 2026 második negyedévében, 5,8 százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában – közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
szóljon hozzá!