
Fotó: Veres Nándor
Jobb kapcsolatot szeretne kiépíteni az adófizetőkkel a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció.
2016. április 27., 18:392016. április 27., 18:39
Átszervezték a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztrációt, így többek között megszűnt a középvállalkozókkal foglalkozó részleg. Arról nemrég cikkeztünk, hogy ez mennyire megnehezítette a megye 159 középvállalkozójának tevékenységét, hiszen ezentúl az országos közpénzügyi hivatal brassói központjánál kell intézzék pénzügyi teendőiket.
Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció vezetője a téma kapcsán elmondta, találkoztak az érintettekkel a brassói kirendeltségnél, és megbeszélték a problémákat. Szerinte nem az a megoldás, hogy visszaállítsák a régi rendszert, hanem egy jogszabály-módosításra van szükség, amellyel elérhető, hogy egyszerűbb eljárással állíthassanak ki pénzügyi igazolásokat.
Az intézmény átszervezéséhez Kedves ugyanakkor hozzáfűzte, hogy szóba került egy olyan részleg létrehozása a jogi osztályon belül, amelynek feladata lenne kiszűrni az áfacsalás-gyanús esetek közül a bűnügyi ügyeket.
Az egyéni vállalkozóknak kötelességük az új adótörvénykönyv előírásai szerint az évi 65 ezer eurós forgalom fölött áfát (forgalmi adót) fizetniük. Amennyiben a vállalkozó a fent említett összeg átlépését követően legkésőbb 30 napon belül ezt bejelenti a közpénzügyi hivatalnak, akkor áfakörbe kerül, és leírhatja az áfát, ha nem jelenti be, akkor azonban nem írhatja le az áfát. Újdonság az is, hogy a mikrovállalkozások esetében 60 ezer euróról 100 ezer euróra emelték a forgalmi küszöbértéket, amelynek átlépése után 16 százalékra növekedik számukra a nyereségadó. Esetükben változott az adókulcs is, így az adó számukra 3, 2, illetve 1 százalékos lett.
Kedves fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem ők választják ki, hogy milyen cégeknél végeznek teljes pénzügyi ellenőrzést, hanem ezt a brassói kirendeltség dönti el, egy olyan számítógépes program alapján, amely kiszűri a magas kockázatot hordozó cégeket.
Újdonság még, hogy RAMP néven olyan szoftvert vezet be a közpénzügy, amely átláthatóbbá teszi a pénzügyi ellenőrzést, és többek között „átjárást” biztosít a jogi személyek, valamint a fizikai személyek pénzügyi adatait kezelő, jelenleg működő számítógépes programok között.
A gépkocsi-beíratási illetéket ezentúl nem kell visszaperelni az államtól, hanem elégséges lesz csak egy kérést letenni a közpénzügyi hivatalban. Kedves felhívta azoknak a figyelmét, akiknek már nincs birtokában a kifizetésről szóló nyugta, hogy ők kérhetik a kifizetésről szóló bizonylatot a pénzügyi hivataltól. Az illeték visszaigénylését 45 napon belül kell elbírálniuk, és 5 éven belül részletben fizeti vissza az állam.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
szóljon hozzá!