
Fotó: Veres Nándor
Elégedetlenek az országos közpénzügyi hivatal központosításával a középvállalkozók, akik pénzügyeiket már nem a megyeszékhelyeken, hanem a regionális kirendeltségeknél kell elvégezzék.
2016. április 04., 19:322016. április 04., 19:32
Korodi Attila parlamenti képviselő, valamint Tánczos Barna szenátor kezdeményezésére, a vállalkozói szövetségekkel közösen álláspontot fogalmaznak meg az ügyben, amelyet eljuttatnak a pénzügyminiszterhez.
Nehéz helyzetbe kerültek a csíkszeredai középvállalkozások, amióta pénzügyeiket nem a Hargita Megyei Közpénzügyi Hivatalnál, hanem az országos közpénzügy brassói központjánál kell intézzék, száz kilométereket utazva néhány papírért. A néhány hónapja bevezetett, túlbonyolított eljárás miatt sok esetben nem tudnak részt venni közbeszerzéseken sem. Korodi Attila parlamenti képviselő hétfőn elmondta, korábban egyeztettek erről a problémáról a Csíki Vállalkozók Egyesületével, valamint az országos közép- és kisvállalkozások szövetségének Hargita megyei vezetőjével, ugyanakkor fel fogják venni a kapcsolatot szerdán a Közép-Romániai Fejlesztési Régió szenátoraival és képviselőivel is párttól függetlenül. Ez a probléma ugyanis az egész központi fejlesztési régió vállalkozóit érinti.
„Az a cél, hogy a politikai képviselet és a vállalkozói szövetségek közös álláspontot fogalmazzon meg, amelyet eljuttatunk Anca Dana Dragu pénzügyminiszterhez. Egy olyan dokumentumcsomagot állítunk össze, amelyben leírjuk konkrétan, hogy hogyan fékezik ezeket a vállalkozásokat” – magyarázta Korodi. Szeretnék, ha visszaállítanák a régi eljárást, hogy a megyeszékhelyi közpénzügyi hivatalokban intézhessék továbbra is pénzügyeiket a középvállalkozások. A parlamenti képviselőtől tudjuk, hogy múlt kedden a képviselőház meghívottja volt a pénzügyminiszter, akinek erre vonatkozóan tettek fel kérdéseket az RMDSZ és a liberális párt, valamint a szociáldemokrata párt képviselői. A tárcavezető válaszában helyeselte a központosítást, azzal indokolva meg az országos közpénzügyi hivatal belső döntését, „hogy a közepes vállalkozások túl szubjektív viszonyban voltak a helyi közpénzügyi igazgatóságokkal”.
Tánczos Barna szenátor a témával kapcsolatban kifejtette, hogy a 21. században, amikor mindenki online ügyintézésről beszél, elfogadhatatlan, hogy egy vállalkozó száz kilométereket kell autózzon azért, hogy egy cégnek egy autót beírasson, vagy bármilyen más ügyet intézzen. „Közös felhívást intézünk a pénzügyminisztérium felé, ez nemcsak helyi, hanem országos probléma. Az online adminisztrációt, az egyszerűsített ügyintézést kellene előtérbe helyezni és nem a bürokrácia növelését” – vélte Tánczos.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!