Saját házának udvarán rendezett kiállítást Máréfalván Pál Emil – a vállalkozó, biogazda és galériaalapító festőművész alkotásait mindössze egy órán át lehetett megtekinteni.
2015. október 25., 19:222015. október 25., 19:22
A tárlaton a házigazda képei mellett Gyarmati Bendegúz húszéves festőművész alkotásaiból is bemutattak néhányat. A Pál Testvérek Egyesület és a Pál Galéria által rendezett szabadtéri kiállítás több tíz művet tett közszemlére úgy, hogy ne kelljen mesterségesen megvilágítani a festményeket. Pál Emil szerint ugyanis a természetes megvilágítás ebben a napszakban (óraátállítás előtti délután hat órakor – szerk. megj.) olyan izgalmas részleteket ad a képeknek, amelyeket mesterségesen nem tudtak volna megteremteni.
Ennek megfelelően a ház falának döntött, az első kertben nagy félkör alakban kitámasztott, valamint a kerítésre, az ezüstfenyők közé akasztott képek a lenyugvó nap fényében „életre keltek”. A máréfalvi Olasz Sándor népköltő verssel köszöntötte a tárlatot, a közönséget pedig szilvás lepénnyel kínálták, népzenei előadás kíséretében.
Drágul az élet, megszűnnek mentességek: augusztustól új adók, emelkedő ÁFA és szigorodó szabályok sújtják a lakosságot Romániában. A vállalkozók mellett nyugdíjasok, kismamák és családok is komoly terhekkel szembesülnek.
Jelentős felújítás kezdődött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolában: a munkálatok idejére a diákokat más iskolák fogadják be szeptembertől, az önkormányzat pedig saját forrásból is hozzájárul a költségekhez.
Különleges filmes hétvégével várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen a városi könyvtár előtti térre. Július 18–19-én dokumentumfilm-vetítéseket és közönségtalálkozókat tartanak, neves rendezők és televíziós szakemberek részvételével.
A vezetékek befogadó és kifolyó részénél újabb betonozási munkálatokra van szükség, így csak nagyjából két hét múlva terelhetik el a Korond patakot. Jó hír viszont, hogy megérkezett az első előzetes jelentés a földtani mérésekről.
Kápolnásfaluban és Székelyudvarhelyen két egymást követő napon lesz áramszünet karbantartási munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Romániai Könyvelők Napját ünnepelték Székelyudvarhelyen hétfőn. Az esemény középpontjában a szakma digitális jövője és emberi oldala állt: „a jövő könyvelője már nemcsak számol, hanem irányt mutat” – hangzott el a rendezvényen.
Már csak néhány csövet kell összehegeszteni ahhoz, hogy átirányíthassák a vezetékekbe a Korond-patakot, ideiglenesen elterelve azt a beszakadt parajdi sóbányától. Kiderült az is, hogy a patak vize sajnos a bánya feletti részen is sós.
Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.
A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
szóljon hozzá!