
Fotó: Veres Nándor
Sürgősségi rendeletet fogadott el a kormány, és a szabályozás, amely egyebek mellett egy tavaszi pótérettségi vizsgasorozat megszervezését is lehetővé teszi, már megjelent a Hivatalos Közlönyben. A megyei tanfelügyelőségnél várják a módszertan megjelenését.
2014. július 04., 12:162014. július 04., 12:16
2014. július 04., 19:152014. július 04., 19:15
A frissen megjelent sürgősségi kormányrendelet módosítja a tanügyi törvényt, amelyben két érettségi vizsgasorozat szerepel, tehát bevezetésre került egy harmadik is, amelyre nyilván azok a diákok jelentkezhetnek, akik nem értek el átmenő jegyet vagy nem vettek részt a korábbi érettségi vizsgákon – tájékoztatott az új törvénymódosításról Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő, plusz lehetőségként említve a második pótérettségit. Ezekre a vizsgákra állami pénzalapokból finanszírozott felkészítőket lehet szervezni, mondta a főtanfelügyelő, a törvényt olvasva, ugyanakkor kiemelte, hogy az ingyenes felkészítőn csak egyszer vehetnek részt az érettségi előtt álló vizsgázók. Ezzel kapcsolatban azonban nem teljesen egyértelmű a sürgősségi kormányrendelet, Bartolf Hedvig szerint várhatóan a törvény alkalmazási normái választ adnak majd a felmerülő kérdésekre.
A törvény egyébként nem előírja, hanem csak lehetővé teszi – kellően indokolt esetben – a tavaszi pótérettségi megszervezését. Hargita megye főtanfelügyelője azonban nem tartja valószínűnek, hogy teljesen opcionális lesz a második pótérettségi megszervezése, szerinte akkor kerülhet majd sor a vizsgasorozatra, ha például a megyében kellő számú pótérettségiző összegyűl, de mint mondta, ez csak feltételezés.
„Nem kizárt, hogy Hargita megyében is lenne elég jelentkező a tavaszi pótérettségire, hiszen elég sok fiatal van, akinek nem sikerül az érettségije, de utána nem megy el dolgozni, így számukra a tavaszi pótérettségi egy újabb lehetőséget jelentene” – fejtette ki Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő szerint a törvény alkalmazási normái várhatóan csak a következő tanév kezdetére jelennek majd meg.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!