Táncos nyár

A iskolai tanév vége a tánctáborok fellendülését jelenti. Így vannak ezzel a három udvarhelyi gyermeknéptánccsoportnál is, ahol sűrű nyár elébe néznek. Dallamok, programok, kilométerek után néztünk.

Székelyhon

2014. június 19., 10:332014. június 19., 10:33

2014. június 19., 10:422014. június 19., 10:42

A tánctáborok havába lépett a Kékiringó Néptánccsoport. A Nyári estek programsorozat részeként június 21-én, szombaton este 7 órától a Bethlen-negyedi parkban mutatkoznak be. A műsor részeként valamennyi korcsoportból lesznek majd felszólalók, akik arról beszélnek, hogy mikor és miért kezdték el a táncolást. Másnap kezdődik a nyári tánctáborok sorozata, amelyet ezúttal Varságon tartanak. „Gyönyörű, nyugodt a környezet, otthonosak a körülmények, és nem utolsósorban nincs mobiltelefonos térerő, ezért Varság ideális helyszíne a tánctáborainknak” – árulta el Both Aranka, a néptánccsoport vezetője.

A táborozók sorát a kisiskolások nyitják, ők öt napon át a felcsíki táncokkal ismerkednek. Az ovisokat háromnapos tánctáborba várják, ahol a kicsik népi gyermekjátékokat tanulnak, alapozásként pedig az udvarhelyszéki táncok lépéseit leshetik el.

A Kékiringó tánccsoportja ugyancsak Varságon tartja nyári táborát, ahol alkalom nyílik az utánpótlás felzárkóztatására, illetve a már megtanult táncrendek elmélyítésére, begyakorlására. Újdonságként vajdaszentiványi táncokat tanulnak. „Felnőtteknek két csoportban, összesen tizenhat párnak tartunk táncképzést. Augusztus folyamán közös hosszú hétvégét is szervezünk velük, ahol a kalotaszegi és felcsíki táncokat gyakorolnánk. Jó kikapcsolódási és ismerkedési lehetőségnek is ígérkezik” – magyarázta Both Aranka.

A kiscsőszi néptáncképzésen és az azt követő Pajtafesztiválon is részt vesz a Kékiringó Néptánccsoport, de Udvarhelyszék több településén is fellépnek majd. Szeptemberre ugyanakkor meghívásuk van Görögországba, az anyagi forrásokat elsősorban erre igyekeznek összpontosítani. A kékiringósok nem első alkalommal vesznek részt hasonló kiszálláson, ezek rendszerint helyi néptánccsoport bevonásával történnek, így a gyerekek megismerhetik egymás táncait, népi hagyományait és kultúráját.

Nyári Boróka-zsongás

Újabb külföldi fellépésre indult a székelyudvarhelyi Boróka néptáncegyüttes. A nagy sikerű áprilisi isztambuli fellépés után ezúttal Szarajevóba, az Iliza Fesztiválra utazott tíz táncospár és a négyfős zenekar. Az együttes „derékhada”, a középkategóriát képviselő 9–15 éves korosztályhoz tartozó negyvenkét fős csapat június végén Veszprémbe megy, tudtuk meg Kelemen Erzsébettől, az együttes vezetőjétől. A 15–18 évesek tizenöt fős csoportja július 14–20. között Sátoraljaújhelyen lép fel, a Magyar Diákok és Tanárok Találkozóján, ahol néptánc- és népdaloktatáson is részt vesznek. Itt jelen lesz az együttes két állandó koreográfusa, Lőrincz Hortenzia és Márton Sándor is, ők a következő évadra készítik elő a diákokat.

A Boróka meghívást kapott az idei bécsi Szent István Napokra is, de hasonlóan fontos momentumnak ígérkezik a VIII. Erdélyi Néptánc-antológia gálaműsorán esedékes fellépésük október 4-én Nyárádszeredában. A Romániai Magyar Néptáncegyesület rendezvényére – amelyen hét együttes vesz részt – országos pályázat révén jutottak el. Kelemen Erzsébet bízik benne, hogy a sok együttlét, a tapasztalatcsere még inkább összekovácsolja majd a diákokat, akik szokásos év végi előadással is megörvendeztetik Székelyudvarhely közönségét. 

Nemzetközi színpadokon

Több fellépéssel is készül nyárra a székelyudvarhelyi Gereben Néptáncegyüttes – közölte Ozsváth Imola, a csoport vezetője. Leghamarabb hétvégén a húszéves születésnapját ünneplő helyi vállalkozás felkérésére lépnek színpadra. A hasonló eseményeken adományokat ajánlanak fel számukra, az így befolyt összegből ezúttal a kalotaszegi, siklódi és mezőségi viseleteiket széki hagyományoknak megfelelővel szeretnék bővíteni. A későbbiekben, július 13–18. között az együttes tizenöt tagja a Nagyenyedhez közeli Magyarlapádra utazik néptánctáborba. Törökországi turnéra is készül a csapat augusztusban, oda egy nemzetközi egyesület meghívására juthatnak el, immár második alkalommal – mondta el a csoportvezető. Ősszel negyedszerre szervezik meg a gerebenes edzőtábort Zeteváralján, amely ezúttal négynapos lesz a szűk anyagi keretek miatt. A táborban nemcsak tánctudásukat fejleszthetik a részvevők, hanem szakmai előadásokba is bekapcsolódhatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés