Sztrájk lesz az udvarhelyi kórházban is

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Általános sztrájkot hirdetett hétfőn reggel hét órára az egészségügyben dolgozók érdekvédelmi tömörülése, a Sanitas szakszervezet. A tiltakozó akcióban majdnem a teljes egészségügyi rendszer részt vesz. Csatlakoztak a székelyudvarhelyi kórház alkalmazottai is, akik reggel nyolc és kilenc óra között az intézmény udvarán ismertetik követeléseiket.

Dávid Anna Júlia

2016. október 30., 16:372016. október 30., 16:37

2016. október 30., 16:392016. október 30., 16:39

A szakszervezet által kezdeményezett tiltakozáshoz az ország minden kórháza csatlakozott, miután az egységes bértörvényt illetően az érdekvédelem vezetői nem jutottak közös nevezőre a kormány képviselőivel – nyilatkozta pénteken az Agerpres hírügynökségnek a Sanitas alelnöke, Marius Sepi. A szakszervezet egy hónapja kezdett tiltakozó megmozdulásokba, elégedetlenségük fő oka, hogy az egészségügyi rendszerben dolgozó adminisztratív személyzet kimaradt az egészségügyben bevezetett béremelésből. Hasonló probléma ugyanakkor, hogy a vonatkozó kormányrendeletben a klinikai és nem klinikai besorolású egészségügyi intézmények alkalmazottainak a bérezése között is jelentősek a különbségek, holott ugyanazt a munkát végzik.

A székelyudvarhelyi kórház is csatlakozik a tiltakozó megmozduláshoz. Hétfőn reggel nyolc és kilenc óra között a kórház alkalmazottai és szabadnapos munkatársaik közösen levonulnak az intézmény udvarára, ahol a szakszervezeti tagok ismertetik a tiltakozás körülményeit, követeléseiket és az ügyben eddig tett lépéseket – tájékoztatott pénteken Ambrus Szász István, a Santitas székelyudvarhelyi vezetője.

Ezt követően a követeléseik kedvező elbírálásáért karszalagok viselésével japánsztrájkot tartanak. A kórházban a tiltakozás idején is ellátják a sürgősségi eseteket. Kisebb csúszásra a reggeli órában lehet számítani, de figyelnek arra, hogy a betegellátás folyamatos legyen – tette hozzá Ambrus Szász István.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen

Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés