
Fotó: Barabás Ákos
Három szakaszból álló, összesen harminchat kilométer hosszú tanösvényt hozott létre a Természet Szíve Egyesület, amely Székelyudvarhelytől Telekfalván és Recsenyéden áthaladva a Leányerdőig tart.
2016. november 06., 17:042016. november 06., 17:04
2016. november 06., 17:482016. november 06., 17:48
Az egészséges, tartalmas élet egyik legfontosabb eleme a természetjárás, környezetünk megismerése és védelme, éppen ezért szeretnénk, ha minél több embert sikerülne kimozdítani a számítógépek és a televíziók mellől – magyarázta Szederjesi Tamás, a Természet Szíve Egyesület megalapítója, miért fontos megvalósításuk.
A vasárnapi avatóünnepséggel egybekötött sajtótájékoztatót a recsenyédi Nagy-Homoród Étterem és Panziónál tartották, amely egyik állomása a turistaútnak. Szederjesi rámutatott, azért is fontos a helyszín, mert projektjüknek kiemelt célja, hogy az idegenforgalom fellendítésével a helyi vállalkozóknak is segítsenek.
A Szívek Útja elnevezésű, három szakaszból álló tanösvény Székelyudvarhelyen kezdődik, és áthalad Telekfalván, Recsenyéden, valamint a Leányerdőn. Az egyes szakaszok között – Vadak útja 1., 2., A fák mesélnek – terepbiciklivel lehet közlekedni. Az útvonalon összesen tizenhárom oktatótáblát helyeztek el, melyeken a környéken élő állat- és növényvilágot mutatják be, illetve a vadgazdálkodásról is vannak információk. A túrázók számára két fedett pihenőhelyet is létrehoztak. A projekt összértéke nagyjából 12 ezer lej, amit udvarhelyszéki és Hargita megyei pályázatokból, valamint a környékbeli vállalkozók, közbirtokosságok és önkormányzatok segítségével finanszíroztak.
Gál Pál László erdőmérnök reményét fejezte ki, hogy sok fiatal fogja használni a tanösvényt és értékes információkhoz jutnak majd a táblákat olvasva. Nagy Zsolt, a panzió tulajdonosa elmondta, először „kissé őrült ötletnek” tűnt számára a turistaút létrehozása, de most már úgy látja, valóban hasznos dologról van szó. Szederjesi Tamás hozzátette, jövőre egy kilátó megépítésével bővítenék projektjüket, amit a Bágyi-tetőre terveznek. Az átadó után a jelenlévők ki is próbálták a tanösvény egyik szakaszát, elsétáltak a Recsenyédhez közeli Köves-dombon lévő pihenőhelyhez.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!