Szemrevaló dróttekervények

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

„Mert az ékszer öltöztet!” – ez az ars poeticája Bekő Fóri Zenkő csodálatos drótvilágának. Többnyire a Tomcsa Sándor Színház színművészeként ismerhetik őt az udvarhelyiek, kevesebben tudják viszont, hogy ő a Zeezee ékszerek megálmodója.

Veres Réka

2014. március 31., 10:392014. március 31., 10:39

2014. március 31., 11:322014. március 31., 11:32

Nagy és fekete köves gyűrűre vágyott az egyik barátnője, és miután az egyik hobbiboltban kinézte a hozzávalókat, akkor döntötte el, hogy elkészíti az ékszert, bár előtte sohasem barkácsolt semmit, és nem volt kézügyessége sem – elevenítette fel a kezdeteket Zenkő. Bár három nap után szétesett az első kreáció, folytatta az alkotást, így alakult ki lassan a Zeezee világa. Magától tanult mindent, csak utólag kezdte el az interneten található leírásokat tanulmányozni, de addigra már nagyjából kikísérletezte a drótékszertechnika csínját-bínját.

„A fémnek is van egy élete”

Ezüstözött ékszerdróttal dolgozott az elején, csupán azért, mert félresikerült kísérletek esetén ez nem jelentett volna akkora veszteséget – mesélt Zenkő a próbálkozásokról –, viszont mára már számos egyéb alapanyagot használ az ékszerkölteményekhez, így sárgaréz- és bronzdrót, féldrágakövek, csiszolt üveggyöngy, de akár patkószeg, folyami kavics, kulcs, gomb és óraalkatrész is lehet egy ékszer alapja. Az újrahasznosítást is beleviszi a Zeezeebe, hiszen Zenkő régi kábeleket hánt le, hogy megnyerje jelenlegi kedvenc alapanyagát, a rézdrótot. Érdekessége abban áll, hogy besötétedik, ami antik hatást kölcsönöz, ezért ritkán szokta lakkal burkolni a végeredményt. Szerinte a fémnek is saját élete van, hagyni kell, hogy éljen és tegye a dolgát, mint ahogyan ezt a kézműves is teszi.

Az érdekes formájú tárgyak és az alapanyagok ihletik az ékszereket, hároméves tevékenysége alatt csupán négyszer készített tervrajzot, akkor is teljesen más lett a végeredmény. Az elején az erdetelileg medálnak indult ékszerből gyűrű született, viszont mára már tudja, mit akar. A színházon kívül fogók hadseregével veszi körül magát, az üllő és kalapács segítségével pedig elképzelése szerint formázza a méretre vágott drótokat: ekkor születnek a kunkorítások és a bogozások. Zenkő többféle méretű és vastagságú dróttal dolgozik, ugyanis a vastagabb tekervények stabillá teszik a bizsut, míg a vékonyabbak inkább az esztétikát határozzák meg. A kalapácsolást lehet, hogy nem kedvelik a szomszédok, de ezzel adja meg Zenkő a drótok formáját – jelenleg a lapítás a kedvenc technikája. Az éles végeket egy körömreszelővel csíszolja le, a drót felületét pedig nem doglozza el, ugyanis a kalapácsolás egy érdekes textúrát eredményez. A gyűrűk formálásához egy fémrudacskát használ, utolsó lépés pedig a szemcsalogató gyöngy vagy kavics.

Az újrarendelés jelent számára kihívást, ugyanis az ékszerek alakítása spontán döntések eredménye, sokkal könnyebb újat készíteni, mint ugyanabból többet készíteni – vallotta be a Zeezee megálmodója, akinek nem esik nehezére megválni a bizsuktól, mert mindig újakat alkot. Valójában ritkán hord ékszereket, de bevalotta, hogy minden elkészített darabot előbb ő kell hordjon egy kicsit. Bár szeret parádézni bennük, másoknak készíti az ékszereket, és mindig örül annak, amikor valaki saját stílusát fedezi fel ékszereiben. „Bátorság kell egy nagyobb és feltűnőbb ékszer hordásához, így a fiatalok simán megveszik a bolondabb Zeezeeket” – részletezte vásárlói táboráról Zenkő, ugyanakkor hozzátette, hogy édesanyja a legfőbb rendelője, az egyszerűbb és elegánsabb darabokat az ő korosztálya kedveli.

Benne van a kézműves lelke

Vásárt szeretnének szervezni a színház előterében idén tavasszal – árulta el Zenkő. Ezen a társulat többi tagjával együtt mutatnák meg az udvarhelyieknek, hogy milyen alkotásokat készítenek, amikor nincsenek a színpadon. Ugyanis legtöbben kézművesek is: festenek, táskákat varrnak, van, aki bőrből készít kiegészítőket, más pedig fából éjjelilámpákat, a színház énektanárnője gyöngyöt fűz, a takarítónő pedig horgol. Emellett áprilisban is találkozhatunk Zenkő dróttekervényeivel, a következő KézMűvész vásáron, április 10–11-én újból jelen lesz, de helyi boltokban is megtalálhatjuk alkotásait.

„Az egyikben én vagyok az alapanyag, a másikban pedig a drót és a gyöngyök” – fogalmazta meg Zenkő a színészet és ékszerészet kapcsolatát, bevallva, hogy bár mindkettő alkotói folyamat, nem igazán függnek össze. A különbség abban áll, hogy míg színészként a saját testével dolgozik, ez az alapanyag, amiből a kreativítást próbálja kihozni, addig az ékszerészet által kézzel fogható tárgyakban merítheti ki alkotási vágyát. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés