
A székelyföldi sajtófotósok a magyarországi kollégák technikai felszereltségétől jóval lemaradva kell teljesítsenek a mindennapokban – derült ki azon a fotós szakmai műhelymunkán, amelyet a Korrekta Médiaműhely tartott a hétvégén Udvarhelyen. A huszonhárom székelyföldi részvevő fele él sajtófotózásból, a többiek egyelőre csak érdeklődnek a szakma iránt.
2016. október 30., 19:212016. október 30., 19:21
A háromnapos fotóriporteri műhelymunka leginkább a kompozícióról, a fénytanról, valamint az utómunkáról és a portfólióelemzésről szólt. Ezek mellett az önmenedzselésről, a sajtóetikáról, a személyiségi és szerzői jogokról tartott előadást Fazakas István fotóriporter, Virágvölgyi István képszerkesztő, Czagány Balázs sportfotós és Beliczay László fotóriporter, képszerkesztő.
A képzésre jelentkezők szakmai színvonala nagyon vegyesnek bizonyult. Voltak, akik évtizedek óta foglalkoznak sajtófotóval, és olyanok is részt vettek, akik még csak tervezik, hogy fotóriporteri pályára lépnek. „A vegyes felhozatal előnyére szokott válni a műhelymunkáknak, hiszen olyan témákkal is foglalkozunk, amelyeket önmagától értetődőnek tartunk, pedig fontos kérdések” – mondta Virágvölgyi István képszerkesztő, a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj titkára.
Meggyőződése, hogy vidéken nehezebb dolgozni, mint nagyvárosban. Szerinte a fotózás egy magányos szakma, minden országban egyformán probléma, hogy elszigetelten dolgoznak, szakmai kérdésekben sokszor magukra maradnak. Ezért fontos a műhelymunka, a szakmai fórum, ahol meg lehet vitatni a hétköznapokban felmerülő kérdéseket – összegezte a hétvégi képzés lényegét.
A sajtófotósok és leendő sajtófotósok a három nap alatt betekintést nyertek a „nagyok” világába, ugyanakkor megvitathatták közös szakmai gondjaikat, megnézhették egymás munkáját. Igaz ugyan, hogy a fotósok hasonló gondokkal küszködnek a nagyobb magyarországi lapoknál is, azonban az is nyilvánvalónak látszik, hogy míg ők a szerkesztőségek által biztosított, profi felszereléssel dolgoznak, térségünk médiamunkásai saját jövedelmükből kell fejlesszék gépjüket.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!