
Fotó: Barabás Ákos
Több száz szemrevaló autót és ezek kedvelőit várja péntektől a zeteváraljai víztározónál a székelyudvarhelyi Street Kingz autós baráti társaság.
2016. augusztus 09., 14:572016. augusztus 09., 14:57
2016. augusztus 09., 14:582016. augusztus 09., 14:58
A második alkalommal megrendezendő SK Car Meeting elnevezésű autós összejövetelen a szervezők szerint még több tuningolt autó lesz, és még több szórakozás, mint tavaly.
Bálint Bernát, az autósklub elnöke elmondta, a három éve létező klub tagjainak a tuningolt gépkocsik a szenvedélye, az első találkozót pedig azért rendezték meg tavaly, hogy ne csak parkolóban felsorakozott járgányokból álljon a seregszemle, hanem szórakozási és ismerkedési lehetőséget is biztosítsanak a benzinőrültek számára.
Idén sem változott a céljuk, továbbra is szeretnék népszerűsíteni a tuningolt autókat. A találkozó márkafüggetlen, egyelőre több mint száz szemrevaló járgánnyal jelentkeztek be az autósok. Tavaly három nap alatt mintegy ezer-ezerötszázan fordultak meg a rendezvényen a szervezők becslése szerint. Idén Brassóból, Sepsiszentgyörgyről, Segesvárról, Kolozsvárról, Vásárhelyről és Aradról érkeznek autósok, de még Magyarországról is jönnek átalakított verdákkal a tuningolt autók összejövetelére.
Idén versenyeken is részt vehetnek az autósok, szombaton délután háromtól a legjobb és legszebb autókat díjazzák a szervezők, a leghangosabb kipufogót és autós zenefelszerelést is értékelik, de lesz autós limbó is. Erőpróbákat is szerveznek, a felnitartó versenyre pedig még lányokat is várnak, de vízi csúszdázás és homokfocizás is lesz, este pedig bulin kapcsolódhatnak ki a részvevők. A rendezvényre ingyenes a belépés.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!