Két székelyudvarhelyi középiskola felújított sportpályáját, egy aszfalt, illetve egy salakpályát adtak át péntek délután.
2009. december 11., 15:542009. december 11., 15:54
2009. december 11., 15:582009. december 11., 15:58
A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumnál egy aszfaltpályát burkoltak újra, amely időközben megsüllyedt, így foltozni kellett – a szépséghibát az ígéretek szerint tavasszal korrigálják. A pálya egyik oldalán ugyanakkor térkővel alakítottak ki egy járófelületet, a másik oldalán – ugyancsak tavasszal – parkosítani kíván az iskola vezetősége.
A Benedek Elek Líceumnál egy salakpályát sikerült újraburkolni, illetve a pálya támfalát újraépíteni. Ehhez az anyagi költségeket a székelyudvarhelyi önkormányzat biztosította, a támfalépítést, illetve a salak elterítését az iskola – többek között önkéntes diákok bevonásával – intézte.
A beruházások egyenkénti értéke húsz-harmincezer lej, amit a székelyudvarhelyi önkormányzat azzal az egyezséggel utalt ki a szóban forgó célokra, hogy az iskolák tanórák után is a diákok rendelkezésére bocsátják a sportpályákat. Az átadók alkalmával Bunta Levente polgármester különböző sportágaknak megfelelő labdákkal szolgált a két tanintézmény tornatanárainak.
Az óvások elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a sikeresen képességvizsgázó nyolcadikosok aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A képviselőház és a szenátus csütörtökön 10 órakor kezdődő együttes ülésén ismerteti a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A pénzügyiminisztérium székhelye előtt tüntetnek csütörtökön a Szolidaritás Pénzügyi Szakszervezeti Szövetség tagjai a deficitcsökkentő csomag ellen – közölte az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
Az ellenőrzéseket azt követően rendelték el országszerte, így Hargita megyében is, hogy az egészségügyi miniszter szerint több mint egymillió gyanús betegszabadságot azonosítottak a rendszerben.
Ránk számíthatsz! az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Ősztől csak az 500 főnél több diákot oktató iskolák maradnának önálló jogi személyiséggel a tanügyminisztérium költségcsökkentő terve szerint. Maros megyében több városi iskola is érintett lehet, de nagy még a bizonytalanság körülötte.
Pusztító vihar csapott le szerdán a Prahova völgyére, Szinaján több autót totálkárossá tettek a viharos szél miatt gyökerestől kidőlt, vagy derékba tört fák.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
A négymillió forintos gyorssegély után most tizenhatmillió forinttal segítik a kökösbácsteleki és nagyborosnyói családokat az anyaországiak. A Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó összeget az árvízkárok alapján költik el.
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.