Sokadalom a várban

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Gyermekfoglalkozások, eszem-iszom, zene, vásári forgatag – szombaton megnyílt a XVI. Míves Emberek Sokadalma a székelyudvarhelyi Székely Támadt-várban.

Dávid Anna Júlia

2016. július 31., 10:422016. július 31., 10:42

Minden szempontból megújult az idei sokadalom – fogalmazott Lőrincz Zsuzsánna a megnyitón, majd köszönetet mondott a partnereknek, támogatóknak. A hiteles munkára biztatta a jelenlévőket Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. A hagyományt élni kell – jelentette ki Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, aki felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a magyar nemzetet ne máshol keressék, hanem éppen itt, ezen a helyen. Kiosztották az idei Artera-díjakat is, melyeket Kovács Emese és Kovács Imre, illetve a Csavargó busztársaság vehetett át.

A gyermekeknek egész napos foglalkozásokkal, a vásárra betérőknek pedig előadásokkal, illetve egyéb programokkal igyekeztek kedvükre tenni.

Negyedik alkalommal érkezett a sokadalomra a nagyzerindi (Arad megye) Szénási Ferenc. Nyugdíjasként fő foglalkozása lett a mézeskalács-készítés, feleségével együtt sütik, de egyedül díszíti. „Ihlet kell az alkotáshoz” – mondja, s ha van, leül és „se perc alatt” elkészít bármennyit, máskor pedig nehezen megy egynek a díszítése is. Alkotás közben megszűnik számára az idő, így nem is méri, hogy mennyi idő alatt készül el egy vásárnyi portéka. „Szeretik az udvarhelyiek a mézeskalácsot” – tapasztalta meg a készítő.

Képeslapokat, dobozokat, pólóillusztrációkat, hangulatlámpákat készít a fiatal édesanya, Forgács Szimóna és párja. Első alkalommal vannak jelen a sokadalmon, de a karácsonyi vásáron és a csíksomlyói búcsún már voltak. Temesváron is voltak vásáron, amíg egyetemista volt „de ott, ha nem csillog, akkor nem megy”. Örül annak, hogy hasonló érdeklődésűek mellett van, így jó a hangulat, és vásárolnak is. Kimondottan szeretik a vásárt, akkor is örülne, hogy itt van, ha nem adna el semmit.

A szombat esti Horváth Károly-emlékkoncertről előzetesen faggattuk Józsa Erika művésznőt. 1971-ben a Siculus fesztiválon indult el Horváth Károly és Józsa Erika együttese. Azóta az énekesnő televíziós pályafutásba kezdett, Ausztráliába telepedett ki, és ott él 1985 óta. Amikor innen elment, a zenélést is abbahagyta. Legutóbb éppen huszonkét évvel ezelőtt lépett fel, Székelyudvarhelyen Horváth Károllyal. „Most huszonkét év után nagyon sokat jelent számomra ez a koncert. Érzelmileg nagyon megpróbáló visszatérés, hiszen sosem gondolta volna egyikünk sem, hogy el kell búcsúztatnia a másikat” – mondta Józsa Erika.

A sokadalom vasárnap is folytatódik, részletes program itt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés