
Fotó: Barabás Ákos
Újabb részlege újult meg az udvarhelyi városi kórháznak: a sebészeti és urológiai, illetve az ortopédia és traumatológia osztály. A beruházásnak köszönhetően korszerűsített műtőkben, modern orvosi eszközökkel kezelhetik a betegeket. Az újítások összértéke 4,5 millió lej.
2016. március 17., 10:432016. március 17., 10:43
Az urológia és ortopédia sebészeti műtői tükrözik a befektetések nagyságát – értékelt Rend Dezső Csaba osztályvezető sebész főorvos az újításokról tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, a kórházigazgató segítségével könnyedén meg tudták oldani a szükséges korszerűsítéseket. Négy hónap alatt újították fel a műtőket, ami rekordidőnek számít. Modernizálták a villamos hálózatot, a sűrített levegőt és oxigént szabályzó rendszert, légkondícionálót szereltek be, új műtőasztalokat és lámpákat, laparoszkópos készüléket, illetve más eszközöket vásároltak. Rend arra is kitért, hogy egy éve a sebészeti osztály hatáskörébe került a kórház sterilizáló központja, amelyet szintén korszerűsítettek. A sebészeten jelenleg nincs személyzethiány: az öt sebész mellett két rezidens is dolgozik. „A sebészet jövője arról is szól, hogy a fiatal kollégák másodszakként különböző ágazatokban fognak szakosodni: érsebészet, plasztikai sebészet, mellkasi sebészet és más is” – fogalmazott.
Kurtus István, az ortopédiai részleg vezető orvosa elmondta, megújult a járóbeteg-rendelő, a műtők, és egy új röntgengéppel is gazdagodtak. Folyamatban van az atroszkópos torony felújítása is. Idéntől bekerült a részleg az országos protézisprogramba, így Udvarhelyen is lehetőség van például csípőprotézis vagy térdprotézis beültetésére. „A megújult atroszkópos toronnyal új technikákat is lehet majd alkalmazni, például elülső térdszalag-rekonstrukciót” – magyarázta Kurtus. Hozzátette, az elmúlt két évben egy-egy új szakorvossal bővült a részleg, ráadásul idén is jött új szakember, és jövőre is várnak egyet.
„Mint intézményvezető nekem az a legfontosabb, hogy látom a kollégáim arcán az örömöt, ami mindent elárul a beruházásról. Ez azt jelenti, hogy nem volt hiábavaló, ami történt az elmúlt években” – fejtette ki Lukács Antal kórházigazgató. Elmondta, hogy a továbbiakban is terveznek felújításokat, és különös hangsúlyt fektetnek az orvosok szakmai továbbképzésére is. Gyerekortopédiával is szeretne foglalkozni a kórház. A szakemberek szerint a szülők nagy része nem szívesen röntgenezteti meg csecsemőjét, ezért ultrahangkészüléket fognak vásárolni. A felsorolt újítások összértéke 4 millió 531 ezer lej. Lukács hozzátette, a korszerűsítés nagy része kormánypénzekből és támogatóknak köszönhetően valósulhatott meg. Beruházásaikat nem támogatta a polgármesteri hivatal, amelytől 450 ezer lejt kértek az önrészek fedezésére. „Évek óta várjuk, hogy szemléletváltás lesz a kórházzal szemben. Ha ez nem történt meg nyolc év alatt, ezután hogy fog megtörténni?” – tette fel a kérdést az igazgató.
„Én is egyenruhában jöttem, önök is abban vannak. Önök fehérben, én pedig feketében. Úgy érzem, hogy ez a két világ nagyon is össze tud tartozni” – mondta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az átadóünnepségen.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!