Révész György: sokmindenen múlik a tehetség fejlődése

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Pozitív megerősítések nélkül hamar elvész a rendkívüli tehetség, de ahhoz, hogy sikereket érjen el valaki, a talentum önmagában nem elég, kell a motiváció, a sok munka és a megfelelő környezet is – egyebek közt ezekről beszélt Révész György magyarországi professzor a Pszinkron 4. rendezvénysorozat hétfői előadásán, Székelyudvarhelyen.

Veres Réka

2016. október 25., 23:332016. október 25., 23:33

A tehetség felismerése a szülőkön, de jelentős mértékben a pedagógusokon is múlik – mondta Révész György, a Pécsi Tudományegyetem tanára a negyedik Pszinkron előadássorozat első, telt házas rendezvényén. Az előadó négy évtizede a tehetséggondozással foglalkozik. Mint fogalmazott: azért fontos a talentum, mert az alkotás az emberi létezés esszenciája.

„A tehetség genetikailag megalapozott adottságok, sok gyakorlat és motiváció segítségével kifejlesztett különleges képesség, melynek birtokában átlagon felüli eredményeket lehet elérni” – fogalmazta meg a tehetség pontos értelmezését az előadó. Mint elmagyarázta, a tehetséghez szükséges a genetikai háttér és a különleges képesség, de fejlesztéséhez az intelligencia mellett motiváció, illetve munka is szükséges. Rámutatott, hogy a környezet is fontos, tehát az, hogy miként reagálnak, például mennyire figyelnek fel rá és fogadják be a tehetséges gyerek kibontakozó ötleteit. „Ezzel a lehető legkönnyebben kerékbe lehet törni az ambíciót” – figyelmeztetett, és példaként említette azt, amikor gyermeki módon teszik fel kérdéseiket a kicsik, a felnőttek pedig nem fogadják türelmesen kíváncsiságukat.

„Az iskolai rendszerben szeretik az intelligens gyerekeket, mert ez nemcsak a jó tanulmányi eredményekben jelenik meg, hanem a viselkedésében is, például jobban alkalmazkodnak. Ezzel összevetve a kreatív gyerekek kitűnnek, kíváncsiskodnak, kérdéseket tesznek fel” – érzékeltette. Azt is elmondta, hogy a magyar fiatalok mintegy nyolcvan százaléka átokként tekint a tehetségre. „Ha kérdik tőlük, akkor azt mondják, hogy a tehetség azért jó, mert egy különleges létállapot, árnyaltabban látják és gazdagabban élik meg a világot, olyan dolgokat vesznek észre, amiket mások nem. Ám ez egyben árnyoldala is a tehetségnek, hiszen a többség nem kedveli az átlagtól akármilyen irányba eltérő embereket” – magyarázta, hogy miért érezhetnek így a fiatalok.

Példaként említette, hogy sok pedagógus pluszmunkaként tekinthet egy-egy kreatív diákra, hiszen több feladatot kéne előkészítenie neki, hogy lekösse a figyelmét. Éppen ezért hangsúlyozta, hogy a tehetség kialakulásában legtöbbet nyomó tényező a közeg, elsőként a szülő – aki ha nem veszi észre a gyerek tehetségét, nem foglalkozik vele –, másrészt az iskola, és a különböző intézmények is ide tartoznak.

„A szülők keveset tudnak arról, hogy a tehetséggondozás jóval az iskola előtt kezdődik, ezért fontos lenne, ha a pedagógus segítségével már óvodás korban kiderülne, mit szeretnek szívesen csinálni a kicsik. Nem kell tesztelni őket, egyszerűen figyelni kell képességeikre – mondta a szakértő. Szerinte a szakértők tehetségfelmérése lehetőséget és nem garanciát nyújt. Hangsúlyozta azt is: pozitív megerősítés nélkül a tehetség könnyen elvész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Kigyulladt egy lakóház Korondon vasárnap este. A tűz oltásán a székelyudvarhelyi hivatásos, valamint a korondi és parajdi önkéntes tűzoltók dolgoznak.

Lakóház gyulladt ki Korondon
Lakóház gyulladt ki Korondon
2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen

Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen
2026. november 08., vasárnap

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában

Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.

A székelyek szent hegyének meghódítása
A székelyek szent hegyének meghódítása
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
Hirdetés