Eldugult egy szennyvízvezeték a székelyudvarhelyi Ady Endre utcában kedden délután, a hirtelen jött eső idején, így a víz visszafolyt két háztartásba, elárasztva a pincéket.
2016. június 28., 18:102016. június 28., 18:10
2016. június 28., 18:122016. június 28., 18:12
„Amikor hazajöttem és megláttam, hogy mi van a pincében, azt hittem, a sírás megöl” – így Péter Gergely, az egyik károsult. Pincéjében harminc centi magasan állt a sáros víz, amely a lefolyókból jött vissza. Hozzátette, a takarítás mellett az is nagy probléma, hogy a vízben tönkrementek az alagsorban tartott bútorai.
A helyi rendőrség egyik munkatársa elmondta, járőrözésük során vették észre a történteket, és azonnal értesítették a tűzoltókat, illetve az Aqua Nova vízszolgáltatót. Szintén a helyi rendőrség biztosította a balesetmentes közlekedést az utcában, amíg a tűzoltóság munkatársai szivattyúzták a vizet a háztartásokból. A lakók mellett a munkából jócskán kivették részüket az UTCA nevű civil önkéntes szerveződés tagjai is.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!