Oroszhegyi búcsú, az összekötő kapocs

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Az oroszhegyi istenháza a lelki együttlétnek és találkozásnak a helye Nagyboldogasszony napján: az otthonélők mellett a környékbelieket, az elszármazottakat és a baráti társaságokat is egybe hívja.

Molnár Melinda

2015. augusztus 16., 11:572015. augusztus 16., 11:57

Tudják ezt a helybeliek: a templomkertben sok ülőalkalmatossággal várták a zarándoknépet, ugyanakkor a szentmise idejére kizárták az áthaladó forgalom zaját is.

„Számomra fontos és vártam a lehetőséget, hogy szólhassak az oroszhegyiekhez, hiszen nyolc éven át Székelyvarság plébánosa voltam. Lakóinak ősei nagyrészt ebből a községből származnak; úgy is mondták: haza mennek a Nagyboldogasszony-napi búcsúra” – emlékezett a szentmise szónoka, Balázs Imre ny. plébános. Másik emlékként egy bő harminc évvel korábban elhangzott búcsús szentbeszédre utalt, a néhai Pálfi Géza székelyudvarhelyi plébános gondolatait idézve.

Miért választották védőszentül a templomépítő ősök Szűz Máriát? Hitték: nem elég csak a földet nézni, erdeit, szántóit, legelőit, forrásait látni és élni velük.

„Fel kell emelnünk pillantásunkat oly magasra, hogy átlássunk a Gordonon, a Kalondán, szép időben a Kárpátok gerincén, s tekintetünket az égre emeljük. Őseitek megérezték a mennyország vonzását, s Máriának oltalmába ajánlották önmagukat, Oroszhegy mindenkori minden lakosát, titeket is” – fogalmazott a szónok.

Balázs Imre a máriás lelkület megtartására ösztönözte hallgatóságát: lehetnek bármilyen kedvezőtlenek a körülmények, a Szűzanya nem „veszi le a kezét” a magyarokról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés