Hárman is nyugdíjba vonultak a székelyudvarhelyi rendőrkapitányság vezetői közül az elmúlt hónapban. A nyugdíjas rendőrtisztektől érdeklődtünk, hogyan értékelik az itt töltött éveket és miként vélekednek a hátrahagyott tisztségről.
2016. július 12., 13:512016. július 12., 13:51
A parancsnok
A vezető Constantin Nițică 1986 óta szolgált rendőrként Székelyudvarhelyen, és 2009 óta vezette az alakulatot, mielőtt július 3-án nyugdíjba vonult. A Vaslui megyéből származó főrendőr otthonra talált Udvarhelyen, és itt szándékszik eltölteni nyugdíjaséveit is. Mint lapunknak elmondta, köszönettel tartozik környékünknek. Annak ellenére, hogy sokan gondolják úgy, a közbiztonság sok kívánnivalót hagy maga után Udvarhelyen, a település az ország egyik legbékésebb és legbiztonságosabb régiója. „Ehhez nem is kell statisztikákat idéznem, csak a város hétköznapjaira mutatnom” – fogalmazott.
Úgy érzi, nem jár neki elismerés a teljesített szolgálatért, de feddést sem érdemel alaptalanul. Egyik legrosszabb pillanatának tartja, amikor tavaly novemberben, a közbiztonságért megszervezett tiltakozáson a felvonulók gúnyosan tapsoltak és hurrogtak a rendőrség épülete előtt.
„Először kívántam életemben, hogy bárcsak minden tapsoló annyi ideig lehetett volna az én helyemben, hogy megtapasztalhassa, törvényesen mit tehetek abból, amit tőlem kíván. Nem tudtam sokáig sértődött maradni, tevékenységem során továbbra is igyekeztem pártatlan maradni” – fogalmazott. A nyugdíjas rendőrtiszt minden olvasónak és városlakónak biztonságot és békét kíván.
A parancsnokhelyettes
A brassói születésű Jére Ferenc 1991 óta teljesített szolgálatot a székelyudvarhelyi rendőrségen, 1993 óta parancsnokhelyettesi minőségben, mielőtt június 6-án nyugdíjas lett. Úgy véli, a rendőri munkát nem lehet kívülállóként értékelni, pusztán külsőségek alapján. Ő is köszönetét fejezte ki Udvarhely lakosságának, amiért engedték zavartalanul végezni munkáját, de megköszönte munkatársai és a többi államhatóság segítségét is. Úgy gondolja, a jól végzett rendőri munka nem a nyilvánosság előtt zajlik, törvény szavatolja a bűnözők személyes adatainak védelmét is. Parancsnokhelyettesként az álhíreket és a pletykákat tartotta leginkább romboló hatásúnak.
„Ma, amikor minden vezetőt alaposan átvilágítanak, és láthatjuk a felelősségre vonásokat, nem futhat be senki karriert, aki nem tisztességesen végzi a munkáját” – véli. A frissen nyugdíjba vonult rendőr is otthont teremtett régiónkban.
A közrendész
Ioan (Gelu) Socianu Balánbányán született. Székelyudvarhelyen 1987 óta teljesített szolgálatot, június 6-ai nyugdíjba vonulásáig. 2007-től vezette a székelyudvarhelyi alakulat közrendészeti osztályát. Arra büszke, hogy a lakosság javait és biztonságát védve vehetett részt a város mindennapjaiban, minden megelőzött bűncselekményt eredménynek tekint. A bűncselekmények kivizsgálását vezette, de emlékeztetett, a rendőrség nem ítél és nem hajt végre ítéletet. Nyugodt lélekkel ment nyugdíjba: mindenkivel úgy viselkedett, ahogy megérdemelte, és tudja, bármikor emelt fővel állhat embertársai elé.
Kihelyezések
A nyugdíjba vonultak helyeire még nem történtek meg a kinevezések. Egyelőre ideiglenesen kihelyezett kollégák töltik be a vezetői tisztségeket a végső kinevezésekig. Nițică helyett Vasile-Lica Manghiuc, Jére helyett Szántó Mihály, Socianu helyett pedig Gabriel Maior vezeti átmenetileg az érintett területeket.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.
Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.
szóljon hozzá!