
Fotó: Barabás Ákos
Jó időben hatalmas por van a szentegyházi József Attila utcában a befejezetlen útfelújítási munkálatok miatt. A volt és a mostani polgármester különbözőképpen vélekedik arról, hogy miként alakult ki ez a helyzet, csak abban értenek egyet, hogy mielőbb meg kell oldani a problémát. Az ígéretek szerint rövidesen aszfalt kerülhet az útra.
2016. július 25., 22:392016. július 25., 22:39
Hónapok óta por van a József Attila utcában a félbehagyott útmodernizálás miatt, a lakók már lakásaikban, illetve a tömbházak lépcsőházaiban is fulladoznak, nem csak séta közben. Fazakas Terézia, aki a környéken lakik, elmondta, a kimosott ruhákat sem lehet kiteregetni, hiszen azok pillanatok alatt mocskosak lesznek. Egy másik lakó, Sándor Ida arra panaszkodott, hogy olykor muszáj szellőztetni, de ilyenkor ujjnyi por száll a bútorokra.
Az utca feljavítására három éves keretszerződést kötött a hivatal, és a munkálatot is három szakaszra osztották, meghatározva, hogy évente melyiket korszerűsítik – magyarázta portálunknak Szentegyháza polgármestere. Molnár Tibor a tavaly elkezdett projektről elmondta, az első évben a városközponttól a garázsokig szóltak a tervek, a másodikban a temető sarkáig aszfaltoznak, majd a következőben a végéig modernizálják az utcát. A probléma abból adódott, hogy a terv szerinti részeket felcserélte az előző városvezetés, így első évben az utolsóként meghatározott munkafázist kezdték el, majd idén a hátramaradt két szakaszon egyszerre kezdtek el dolgozni. Noha erre pénzeket is csoportosítottak át a költségvetésből, mégsem volt elegendő keret a befejezésre. Csak az út alapjának elkészítéséig jutottak el. Molnár Tibor kampánycélokat sejt abban, hogy az előző városvezetés eltért az eredeti tervektől.
Rusz Sándor, korábbi polgármester szerint, csak a felhasználható összegek szempontjából volt három szakaszra osztva a József Attila utca feljavítása, az, hogy mikor hol dolgoznak nem volt kikötve. Tavaly év végén tudtak nekifogni a projektnek, azért kezdték a felsőbb szakaszon az aszfaltozást – koptatóréteget terítettek le –, hogyha lehűl a levegő és abba kell hagyni a munkát, akkor az ne a tömbházak környékén történjen meg, ahol zavarja a lakókat. Az ő terve az volt, hogy idén a hátramaradt részekre is alapréteg kerül, majd jövőre terítik le a koptatóréteget az utca teljes hosszán.
„Egy polgármester négy évig kampányol, nem az utolsó percben, ráadásul a munka első részét is tavasszal kezdtük el. A vádaskodás helyett az új városvezetés azzal kellene törődjön, hogy haladjon az összes elkezdett munkálat” – reagált a kritikára Rusz. Mint mondta, lehet, hogy elköltötték azt a pénzt, amit az idei munkára határoztak meg, azonban egy városvezetés rugalmas kell legyen a megoldások megtalálásánál. Például a Mihai Eminescu utca – ahol már nem olyan égető a munkálatok folytatása – korszerűsítésére szánt összegből több tízezer lej maradt felhasználatlanul, amit egy tanácshatározattal át lehet csoportosítani a József Attila utcára – magyarázta a volt polgármester. Ezt egyébként el is mondta a mostani városvezetőnek. „Valóban hatalmas por van a tömbházak környékén, de lehet megoldást találni, csak akarat kell és tudás. Az utóbbi időben sem a megyei tanács pénzéből, hanem a kormánypályázatokból fejlődött a város” – jelentette ki Rusz, aki felajánlotta, hogy megfelelő díjazás mellett dolgozna a hivatalnak tanácsadóként.
„Amikor én hivatalba kerültem, akkor még az idei munka sem volt kifizetve a kivitelezőnek” – így Molnár. A polgármesternek nem tetszik az sem, hogy az útalap meglehetősen magasra sikerült, így ha aszfaltoznak, akkor öt centi magas szegélye lesz az útnak. Kérni fogja a kivitelezőt, hogy ezt is javítsák ki. A munkálat befejezésére nemrég pénzeket kellett átcsoportosítson az önkormányzati képviselő-testület, az erre vonatkozó határozat néhány napja lépett érvénybe. A hivatal hamarosan új szerződést köt a kivitelezővel, hogy az abba foglaltak szerint fejezzék be az aszfaltozást.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!