
A munkanélküliek átképzését és a turisztikai ágazatban való elhelyezkedését segítő, nemrég elindított programban az udvarhelyszéki jelentkezők többsége a gyógyturizmus iránt érdeklődik. A toborzás november végéig tart, majd elkezdődnek a munkaerő-elhelyező ügynökség által szervezett képzések.
2010. október 27., 16:582010. október 27., 16:58
2010. október 27., 17:252010. október 27., 17:25
A munkanélküliek toborzása egy hónapja kezdődött el, az udvarhelyi zónából a legtöbb jelentkező mostanáig Székelyudvarhelyen gyűlt össze – közölte Kiss Eduárd, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség udvarhelyi kirendeltségének munkatársa. Mint megtudtuk, nagyjából 25 munkanélküli jelezte a programban való részvételi szándékát, van egy-egy lövétei, illetve szentegyházi és két parajdi jelentkező is, de a többség udvarhelyi. Az érdeklődők leginkább a gyógyturizmusban szeretnének elhelyezkedni, így legtöbben ilyen jellegű szakképzést szeretnének kapni, míg néhányan a sport-, öko-, illetve agrárturizmus iránt érdeklődnek. Az átképzési tanfolyam megindításához szükséges létszám még nincs meg, ugyanis ágazatonként legalább 25 jelentkezőre van szükség a képzések elindításához. A toborzást november végéig folytatja a munkaerő-elhelyező ügynökség, hangsúlyt fektetve az udvarhelyszéki vidéki településekre is, ahol továbbra is a polgármesteri hivatalok szociális osztályán jelentkezhetnek azok a munkanélküliek, akik részt vennének a programban – közölte Kiss Eduárd.
Amint arról korábban már írtunk, a távmunka programhoz hasonlóan ebben a programban is havi 500 lejben részesülnek a képzések ideje alatt azok a regisztrált munkanélküliek, akik már nem kapnak munkanélküli segélyt.
Az Európai Szociális Alap által finanszírozott, hároméves programban Hargita, Olt, Bihar és Călăraşi megyék vesznek részt. Megyénkben összesen 1500 munkanélküli helyezkedhet el a turizmus alternatív ágazataiban, az átképzések után dolgozhatnak csoportszervezőként panziókban vagy turisztikai irodákban, de akár hegyi túravezetők is lehetnek, vagy saját turisztikai vállalkozásba kezdhetnek.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.