
Fegyelmi szempontból jobb volt az idei tanév első féléve Hargita megyében, mint az előző tanév hasonló időszaka, és a hiányzások száma is a felére csökkent. Lógások főként a középiskolákban fordulnak elő.
2013. január 20., 17:332013. január 20., 17:33
2013. január 20., 18:092013. január 20., 18:09
Nőtt a fegyelem a Hargita megyei iskolákban a jelenlegi tanév első félévében – derül ki a Hargita Megyei Tanfelügyelőség első félévről készített összesítéséből. Az első félév első három hónapját hasonlították össze a az előző tanév azonos időszakával, és örvendetes, hogy fegyelmi szempontból javult a helyzet, az eredmények jobbak, mint tavaly – mondta el Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő ugyanakkor azt is elmondta, hiányzások továbbra is vannak, és az ideális állapotot, vagyis a jelenség teljes megszűnését soha nem fogják elérni, de az eredmények határozott javulást mutatnak ezen a téren. Az iskolai fegyelem erősödése vélhetően a gyakori ellenőrzéseknek köszönhető, illetve annak, hogy nagyobb figyelmet fordítottak a hiányzásokra, szigorúbban megkövetelik az igazolások időben történő leadását is – tudtuk meg a főtanfelügyelőtől. Bartolf Hedvig azt is elmondta, a hiányzások többsége a szakközépiskolákban fordul elő. Az 1-4. osztályok esetében gyakorlatilag nem lehet lógásról beszélni, 5-8-ban már előfordul, leginkább viszont a középiskolások, azon belül is a végzősök körében a leggyakoribb az igazolatlan hiányzás – fűzte hozzá. Ez a trend viszont tavaly májusban, a végzősök utolsó iskolai hónapjában megfordult, az érettségi közeledtével nagyon lecsökkent a hiányzások száma, és valószínűleg ez idén is megismétlődik – véli a főtanfelügyelő.
A tanfelügyelőség felmérése szerint az első félévet befejező 41.569 diákból 4566 osztályismétlő. Enyhén nőtt az első félévet 10-es magaviselettel befejező diákok száma, 435 viszont hetest, vagy ennél kisebb jegyet kapott, egy pedig elégtelent. A kicsapott diákok száma is a felére csökkent: a jelenlegi tanév első félévében 24 tanulót zártak ki a 9-13.-ik osztályokból, tavaly viszont ez 51-szer fordult elő. A fegyelmi okokból megvont juttatások tekintetében viszont romlott helyzet: az előző tanév első félévében 21 tanulótól vonták meg a líceumi pénzt, most viszont 36-tól, 20-tól pedig a szakmai ösztöndíjat vonták meg ideiglenesen – derül ki a tanfelügyelőség összesítéséből.
A diákok között lezajlott iskolai erőszakos esetek száma 15-re csökkent, szemben a tavalyi 25-el, két esetben tanár és diák között történt agresszió, egy esetben pedig tanerők között. A tanfelügyelőségi statisztika szerint a hiányzások száma nagyjából a felére esett vissza, az előző tanév azonos időszakához képest.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Aláírták a finanszírozási szerződést a 125-ös jelzésű megyei út Dánfalva és Balánbánya közötti, közel 19 kilométeres szakaszának teljes felújítására. A több mint 217 millió lejes beruházás részeként korszerűsítik az útpályát és hidakat újítanak fel.
A köztiszteletben álló egykori történelemtanár halálhírét a Márton Áron Főgimnázium közölte Facebook-oldalán.
Csíkszeredában is lehet majd számítani drónos és légifelvételes ellenőrzésekre, amelyek célja, hogy beazonosítsák az adónyilvántartásban nem szereplő épületeket. Az adótörvénykönyv módosítása tette lehetővé ezt az önkormányzatok számára.
Motorkerékpár és autó ütközött Csíkkarcfalva kijáratánál, kedden délután, egy személyt kórházba szállítottak.
Végéhez közeledik a Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében levő Olt-híd újjáépítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás. Idén el is kezdődhetne a munkálat, de ez a tervek elkészítésétől, és a rendelkezésre álló pénztől is függ.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
szóljon hozzá!