
Fotó: Thomas Campean
Találkozóra hívta csütörtökön a sajtó képviselőit Verestóy Attila szenátor, ahol bejelentette, újabb szenátori mandátumért indul.
2015. július 02., 18:392015. július 02., 18:39
Már egy évvel a választások előtt, időben igyekezett leszögezni Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, hogy újabb mandátumért indul a következő évi parlamenti választásokon. Noha többen becsmérlik munkáját, az ebbe ténylegesen belelátó politikusoktól sok biztatást kapott – hosszas mérlegelés után voltaképp ezért döntött az újrázás mellett. A szenátor ugyanakkor valószínűnek tartja, hogy a 2016 tavaszán esedékes helyhatósági választások egybeesnek majd a parlamentivel – amely szerinte előnyösebb lehet a magyarságnak –, ezért arra buzdítja a polgárokat, hogy minél többen menjenek majd el voksolni.
A szenátor kifejtette: nem teljesen elégedett Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester tevékenységével, szerinte nem vesz részt eléggé a város politikai életében. A polgármester újabb mandátumát is csak akkor támogatja Verestóy, ha változást lát ebben a kérdésben. „Nem a választási kampányban kell szétszórni egy-egy szép szórólapot. Ez nem megoldás, már nem az, hiszen más világot élünk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy jelenleg olyan jelöltön gondolkodik a polgármesteri tisztséget illetően, akit érdekel, hogy mi történik a városban, menedzserként tud gondolkodni, szervesen része Udvarhelynek és az RMDSZ érdekképviseletének. „Ezt magyaráztam Buntának, hogy üres ez a hely, be kell tölteni. Nem névlegesen, nem a funkció erejével, hanem a működéssel” – osztotta meg Verestóy.
A szenátor Csíkszereda nemrég lemondott polgármestere, Ráduly Róbert ügyével kapcsolatban kijelentette, reméli, hogy az elöljáró mihamarabb tisztázza magát, és „erővel tud majd visszatérni a politikai életbe”. Verestóy szerint nevetségesek azok a vádak, amelyeket a korrupcióellenes ügyészség hozott fel Ráduly ellen. „Az, hogy miket írt egyik-másik, az ország keleti és déli részén tevékenykedő újságíró, kevésbé fontos az igazság szempontjából” – szögezte le, hozzátéve, hogy a politikát tekintve Románia területén nemcsak tisztulási, hanem tisztogatási folyamat is zajlik. Ez utóbbihoz sorolta a volt polgármester ügyét is.
Szeptember 26-án, szombaton tartják az idei hitvalló napot a zeteváraljai Deság Resortban, ahol a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye szervezésében előadásokkal, istentisztelettel és közösségi programokkal várják az érdeklődőket.
Egy székelyudvarhelyi kerékpárlopás és egy székelykeresztúri lólopás miatt vettek őrizetbe két férfit a rendőrök: egyiküket mintegy 2000 lej értékű bicikli, míg másikukat egy körülbelül 10 ezer lej értékű ló eltulajdonításával gyanúsítják.
Szeptember 26-án, szombaton délelőtt 10 órakor rajtol el a 15. IPSE Városi Tömegfutás. A rendezvény idején több útszakaszt is lezárnak, így a szervezők a futókat és az autósokat egyaránt arra kérik, hogy időben készüljenek fel a forgalmi változásokra.
Hivatalosan is búcsút mondott Székelyudvarhely a kistermelői inkubátorháznak az önkormányzat csütörtöki ülésén, egy amatőr hiba miatt meghiúsult a művészeti iskola felújítása is. De vannak jó hírek is: két napelempark létrehozására pályázik a város.
Az utóbbi időben több székelyudvarhelyi kereszteződésben is csak sárgán villogó jelzőlámpákkal találkozhattak a közlekedők. A problémát a városháza szerint jelenleg is szakember javítja, és a tervek szerint csütörtökön teljesen helyreáll a rendszer.
Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.
Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.
Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.
Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.
Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.
szóljon hozzá!