Nem mindenkinek volt türelme kivárni a megoldást

Erdélyi körútja részeként Székelyudvarhelyen, a városháza Szent István Termében is zongoraestet tartott november 2-án Bogányi Gergely zongoraművész. Az előadásra előzetesen meghívót kellett igényelni. A helyhiány miatt többen fel is háborodtak.

Veres Réka

2016. november 03., 20:032016. november 03., 20:03

Székelyudvarhelyre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete és a Civil Kurázsi Egyesület hívta meg Bogányi Gergely zongoraművészt, aki különleges, általa kifejlesztett hangszerén játszott szerdán este.

A korlátozott férőhelyes terem miatt előzetesen meghívókat kellett igényelni az EMNT udvarhelyi székhelyén. Ám a csodazongorát így sem tudta mindeni megtekinteni, aki szerette volna, egyesek ezért fel is háborodtak. Így járt Artur Kaganovskiy hegedűművész is, aki nem jutott be a koncertre, majd közösségi oldalán osztotta meg élményét. A férfi arra panaszkodott, az esemény reklámanyagai alapján nem jött rá, hogy csak meghívóval lehet bejutni a koncertre. A szervezők viselkedését is kifogásolta, úgy vélte, lekezelően, sértőn és szakmaiatlanul viselkedtek vele.

A panaszok kapcsán megkerestük Nagy Pál szervezőt, az EMNT udvarhelyszéki szervezetének  elnökét, aki elmondta, azért választották helyszínként a városháza Szent István Termét, mert az a legjobb akusztikával rendelkező terem Székelyudvarhelyen, amely erre a célra alkalmas. Nagy Pál szerint a Művelődési Ház, de a régi Stúdió mozi terme is hiányos ebből a szempontból, így Bogányival egyeztetve inkább a kisebb, csupán 190 férőhelyes, de jobb akusztikájú helyszínt választották. Nagy Pál szerint ezáltal a minőséget szerették volna előnyben részesíteni.

„Voltak olyanok is, akik meghívó nélkül jöttek, de türelmesen vártak, míg a szervezők megoldást találtak arra, hogy ők is bejuthassanak. Gálfi Árpád polgármester beleegyezésével megnyitottuk a karzatot, megkérdeztük Bogányi Gergelyt is, zavarja-e, ha nyikorog a padló, végül beleegyezett a karzat megnyitásába, hogy mindenki bejusson, aki eljött a koncertre” – mondta Nagy Pál.

„Csak néhányan fordultak vissza dühösen, nem várták meg a megoldást. Nem akartuk hazaküldeni őket, türelemre intettünk, ekkor a hegedűművész tapasztalatára hivatkozva elkezdett a szervezésre panaszkodni, ezután inkább feleségével próbáltam értekezni” – részletezte Nagy Pál, aki szerint a nő nem várta meg, hogy próbáljanak helyet találni, ezért végül szüleivel és párjával együtt elviharzottak. Nagy Pál elmondta azt is, nem szeretett volna csalódást okozni senkinek, de kénytelenek voltak alkalmazkodni a terem adottságaihoz.

Később Nagy Pál a szervezők nevében közleményt is eljuttatott szerkesztőségünkbe, melyben sajnálatukat fejezték ki, amiért „voltak, akik nem informálódtak kellőképpen az eseményről, nem igényelték a mindenki számára elérhető, de korlátozott számú meghívót, ezért az ingyenes meghívó nélkül érkeztek a rendezvényre”.

Közölték azt is, hogy a rendezvényen a Magyarlapádi Szórványközpont javára gyűjtöttek adományokat, amihez a székelyudvarhelyi közönség 2409 lejjel járult hozzá. A közleményből kiderül, Bogányi Gergely tavaszi körútja alatt igyekszik újból beszúrni a koncerthelyszínek közé Székelyudvarhelyt.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen

Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés