Nem kellett elvárásoknak megfelelniük

Egyszerű, a gyermekszíveknek kedves bibliai történetek, fa játékeszközök kipróbálása a szünetekben, pezsdítő énektanulás és sok egymásra figyelő cselekedet – az udvarhelyi Bethlen-lakótelepi református gyülekezet vakációs bibliahetén jártunk.

Molnár Melinda

2016. július 01., 14:562016. július 01., 14:56

Új utat próbált ki idén dr. Bekő István Márton lelkipásztor és az egyházközséghez tartozó óvónők, tanítók, tanárok, szülők szépszámú segítő csapata. Tavalyig a gyermekekkel lejártak a városi bibliahétre, idén maguk vezették a „Szeretsz-e engem?” hívó gondolatú, a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) által összeállított programsorozatot.

Az ifjúsági kör tagjai megbízható önkéntesek: az előkészületektől a díszletkészítésen át a foglalkozások irányításáig mindenbe bekapcsolódtak. Azon kisdiákok mellett, akik a Móra Ferenc és a Bethlen Gábor Általános Iskolából vallásórákra, gyülekezeti hittanra járnak, új arcok is feltűntek a hét folyamán. Szülői kíséret nélkül is eljutottak a templomig.

A napi tevékenységi időt egy órával meghosszabbították, hogy valóban vakációs hangulatú legyen a szervezett tevékenység, maradjon idő felfedezni-megérezni: a templom és környezete lelki otthonuk. Körbeülve tartották az interaktív áhítatot, majd minden talpalatnyi kerti pázsiton próbálgatták az ügyességi játékokat, a tágas termekben pedig a adott témához kapcsolódó csoportfoglalkozáson vettek részt. Egyik nagy élményük a lábmosás volt: előbb festéklábnyomokat hagytak a vásznon, majd átélték, hogy a jézusi cselekedet nem egy tisztálkodási szertartás, hanem a szolgáló szeretet kinyilvánítása. Keresztényi, mély üzeneteket adtak át az Újtestamentum Péter-történeteivel, hogy az őket érő sok egyéb hatás mellett megérezzék: a jövő útján a krisztusi példa a döntő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés