
Székelyudvarhelyre igyekezett személygépkocsijával szerdán reggel fél kilenckor egy 55 éves felsőboldogfalvi autóvezető, ám egy útszélről induló autó elejébe vágott. A felsőboldogfalvi sofőr fékezéssel próbálta elkerülni a balesetet, viszont az autó megcsúszott és felborult.
2016. június 15., 14:322016. június 15., 14:32
A két település közötti megyei út szélén állomásozó, piros színű gépjárművet próbálta kikerülni a boldogfalvi autóvezető, azonban az 57 éves székelyudvarhelyi sofőr elindult anélkül, hogy jelezte volna szándékát, illetve megbizonyosodott volna afelől, hogy nem közeledik más gépjármű. A szabályosan előző boldogfalvi sofőr fékezett, hogy elkerülje az ütközést, azonban autója megcsúszott és felborult – nyilatkozta lapunknak Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. A balesetet okozó udvarhelyi gépjárművezetőt megbüntették szabálysértésért, illetve felfüggesztik a jogsiját – tette hozzá.
Személyi sérülés nem történt, a felborult személygépkocsi vezetője egyik könyökén kisebb horzsolással megúszta a balesetet – közölte Ambrus József, a székelyudvarhelyi mentőállomás vezetője.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!