
Fotó: Barabás Ákos
Egyre bizonyosabbá válik, hogy a sokat vitatott korondi hulladéktömörítő állomás és szelektív hulladékgyűjtő végül nem azon a helyen épül fel, ahol tavaly elkezdték a munkálatokat. A korondi önkormányzat új területet vásárol e célra az áfavisszaosztásból kapott pénzből.
2016. február 02., 13:022016. február 02., 13:02
A perek még folynak a hulladéktömörítő eredeti helyszíne mellett található, tizenöt éve felépített családi ház építési engedélyének, valamint az elkezdett tömörítőállomás építkezési engedélyeinek érvénytelenítéséért, ám a Hargita megyei önkormányzat időközben új terület megvásárlására utalt ki pénzt Korond községnek.
Katona Mihály, Korond polgármestere megkeresésünkre elmondta, hogy már tavaly decemberben megkötötték az előszerződést az új terület megvásárlására, melyet a hulladékgazdálkodási projekt új helyszínének szánnak. Az adásvételt azonban csak kedden véglegesítik egy udvarhelyi közjegyzőnél.
„A projekt követelményeinek megfelelőbb a most megvásárolt terület, s úgy gondolom, hogy ez mindenki számára elfogadhatóbb lesz. A megyei önkormányzat által kiutalt, áfavisszaosztásból származó összegből – 200 ezer lejből – még egy másik terület megvásárlására is marad pénz, bízunk abban, hogy végül mégis Korondon marad az állomás és új munkahelyeket biztosít” – nyilatkozta az elöljáró. Elmondta, amint kiderült, hogy a korondiak egy része ellenzi, hogy az eredetileg tervezett helyen valósuljon meg a projekt, már ő sem ragaszkodott ehhez. A jelenlegi helyzetben sem támogatja Séra Zoltán tizenöt éve felépített háza építési engedélyének visszavonását, hiszen nem szívesen látná a község bármely lakójának kilakoltatását.
Nem belterületen helyezkedik el a most megvásárolt telek. Az 1,16 hektárból, ami az Atyha felé vezető megyei út mentén helyezkedik el, a projektre alig 50 árnyi szükséges. A legközelebbi lakóhely több mint 400 méterre van, s ha az új területet a megyei tanácsnál is megfelelőnek találják, akkor valószínűleg az atyhaiaknak is előnyük származik belőle, mert le fogják aszfaltozni a megyei utat. Katona szerint ugyan nincs kőbe vésve, hogy elfogadják az új területajánlatot, de az már biztos, hogy nem a Sórét utcában valósul meg a projekt. Mivel az új helyszín külterület, az építkezési engedély kibocsátása és az aszfaltozás is a megyei önkormányzat hatáskörébe tartozik.
Érdeklődtünk arról is, hogy ha elköltöztetik a projektet, mi lesz a telekkel, amin már majdnem befejezték a munkálatokat. Az elöljáró nem aggódik, úgy véli, a területvita miatt már mindenki „drágán megfizette a tandíjat”, így a jövőben a közösséggel együtt döntik el, milyen rendeltetése legyen a területnek, és azt fogadják el, amivel mindenki egyetért. „Kialakíthatjuk parknak, piacnak vagy bárminek, ami a közösség érdekeit szolgálja. Még pályázhatunk is a kivitelezésre” – fogalmazott a polgármester.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!