
Fotó: Pál Árpád
A székelyudvarhelyi bíróság jegyzői is csatlakoztak az országos tiltakozáshoz: csütörtök délelőtt 10 és 11 óra között nem dolgoztak. A jegyzők munkájuknak megfelelő besorolást és bérezést követelnek. Az egyórás munkabeszüntetés célja volt az is, hogy jelezzék, munkájuk nélkül nem működhet az igazságszolgáltatás.
2016. október 06., 18:522016. október 06., 18:52
A felhívás szerint a tiltakozó akciót egyelőre meghatározatlan ideig minden munkanapon megismétlik. A bírák és ügyészek munkájának besorolásáról egy 2009-ben kiadott memorandum rendelkezik, de a törvény a jegyzők tevékenységét a kisegítő személyzet munkájaként kezeli. Az érintettek tiltakozásukkal egyszersmind szorgalmazzák a bírák és ügyészek memorandumának elfogadását, el szeretnék érni, hogy hivatásos jogász státust kapjanak, ugyanis szerintük a jegyzői munka is ennek megfelelő tevékenység az igazságszolgáltatásban.
Követelik ugyanakkor az új besorolásnak megfelelő bérezést is, valamint a bírákéhoz és ügyészekéhez hasonló speciális nyugdíjat. Ez a speciális nyugdíj életkortól függetlenül 25 év megszakítatlan, az igazságszolgáltatásban végzett munkaidő után kérelmezhető. Az országos tiltakozó akciósorozat már két hete elkezdődött – mondta Ferencz Ildikó, az udvarhelyi bíróság főjegyzője –, Csíkszeredában már egy hete fehér karszalagot viselnek munkahelyükön a jegyzők. Péntekre országszerte számos városban terveztek ilyen és az udvarhelyihez hasonló tiltakozó akciókat.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!