Mindent a lovakkal hajtottak végre

•  Fotó: Pál Gábor

Fotó: Pál Gábor

Vasárnap délután hatodik alkalommal rendezték meg Homoródfürdőn a Szent János-napi lovas bemutatót és fogathajtó versenyt, ahol látványos produkciókkal nyűgözték le a közönséget a paripák és gazdáik.

Pál Gábor

2012. június 24., 21:052012. június 24., 21:05

2012. június 25., 16:012012. június 25., 16:01

Napos időben kezdődött a rendezvény, melyre több mint ezer érdeklődő látogatott ki. Bár idén a díjugratásra nem nevezett be annyi lovas, mint az előző években, fogathajtók szép számban részt vettek: Hargita és Kovászna megyén kívül Nagyváradról is érkezett egy csapat.

Egy kis hűvös levegő néhány kíváncsiskodót megijesztett, és sokan úgy döntöttek, nem várják meg, amíg rosszabbra fordul az időjárás. Ez szerencsére nem történt meg, kitartott a szép idő. A rendezvény díjugratással indult, ezt követte a fogathajtás első felvonása, majd a második pálya kialakítása közben egy pazar íjászbemutatóra került sor.

Benedek Lukács főszervező lapunknak elmondta, örül, hogy ebben a gazdasági válságban is sikerült megszervezni ezt az Udvarhelyszéken egyedülálló fogathajtó versenyt és lovas bemutatót, és köszöni mindazoknak, akik kézségesen segítettek a szervezésben.

Kérdésünkre elmondta, hogy a homoródfürdői lovaspályán egy kicsivel több támogatással akár nemzetközi versenyeket is le lehetne bonyolítani. Hangsúlyozta, nem feltétlenül anyagi finanszírozásra gondol, hanem minden olyan vállalkozó, magánszemély jelentkezését várja, aki szívesen segítene a szervezésben, így akár már jövő évtől nemzetközivé válhatna a rendezvény.

Eredmények

Díjugratás:
I. Ferencz Katalin 410 pont (Csíkszereda Forrás Lovas Sportegyesület)
II.Busuioc Edit 400 pont (Delnei Huszár Sportegyesület)
III. Keresztély Beáta 390 ponttal (Delnei Huszár Sportegyesület)

Kettes fogathajtás:
I. Bodó Zoltán (Kovásznai Sportegyesület)
II. Kádár Barna (Székelyudvarhely)
III. Orosz László (Krigel Sportegyesület)

Négyes fogathajtás:
I. Bodó Zoltán (Kovásznai Sportegyesület)
II. Váncsa Jenő (Kovásznai Sportegyesület)

Az Udvarhelyszéki munkalovak erőpróbáján Benedek Zoltán (Kápolnásfalu) lova bizonyult a legjobbnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés