Tetőzött Székelyudvarhelyen a karácsony előtti bevásárlási roham, legtöbben jellemzően idén is közvetlenül az ünnep előtti napokban próbálták beszerezni a szükséges hozzávalókat, sokan még a fenyőfa megvásárlását is az utolsó pillanatra hagyták. A kereslet és a kínálat bőséges, bár a vásárlók többsége láthatóan kissé óvatos a költekezést illetően. Az ünnep ugyan nem az elköltött pénz mennyiségétől lesz boldog vagy boldogtalan, de az kétségtelen, hogy ilyenkor néhány dologra mindenképpen pénzt kell áldozni. Bevásárlókörutunkon annak próbáltunk utánajárni, mennyibe kerül idén a karácsony?
2009. december 24., 14:292009. december 24., 14:29
2009. december 24., 15:152009. december 24., 15:15
Aki időben megvásárolta a karácsonyfát, az néhány nappal ezelőtt még 25 lejért is hozzájuthatott a feldíszítendő fához – az átlagár nagyjából 35 lej volt, ennyiért már egy szép, akár két méternél is magasabb ezüstfenyőt lehetett vásárolni. Szerdán, illetve csütörtökön azonban számos árusnál már csak a megmaradt, kevésbé szép vagy túlságosan magas fákat lehetett megvásárolni, így már a karácsonyfa beszerzése is jelentős időveszteséget okozott azoknak, akik korábban elmulasztották ezt megtenni. A dús koronájú importfenyőket 55 lejes méteráron lehetett megvenni, aki viszont a legszebb karácsonyfák egyikét akarta hazavinni, annak ez 300 lejébe került aszékelyudvarhelyi piacon. A karácsonyfa- és dekorációvásárlás egyébként egyetlen kompakt készlet megvételével is elintézhető, ráadásul olcsón, ehhez viszont a vásárló be kell érje a kétméteres tűlevelű helyett egy alig 50 centi magas műlevelűvel. A csomag, mely a műanyag karácsonyfa mellett 18 ezüstszínű gömböt is tartalmaz, 26 lejbe kerül.
A díszítés ára igénytől függően nagyon változó. Egy kisebb fára elegendő, 8–10 gömbből és gyöngysorból álló készletet, valamint még néhány csillogó dekorációs kelléket már 20 lejért is megkaphatunk, egy többfunkciós égőfüzért pedig akár 9 lejért is. Ha igényeink nagyok és pénzforrásaink kimeríthetetlenek, akkor a csillagos ég a felső határ, ugyanis díszekből is nagy a választék, vehetünk például néhány cserepes karácsonyi virágdekorációt 15–25 lejért, a fa ágaira aggatható angyalkákat darabonként 15 lejért, néhány szalmából készített karácsonyfadíszt 14–18 lejért és mécseseket, gyertyákat 12–24 lejért. Aki pedig az édességek iránt érez ellenálhatatlan vágyat, az akár egy hét kilogrammos, fehér és barna csokiból készült, több, mint fél méter magas csokimikulást is vásárolhat magának 259 lejért. Egy visszafogott költekezést viszont már 3 lej alatt is meg lehet úszni, ugyanis ennyiért már kapható szeletelt kalács, 3,60-ért egy fél rúd diós vagy mákos bejgli, 9 lejért pedig egy doboznyi szárazsütemény. Olcsó, kimérős szaloncukrot már 4 lejes kilónkénti áron is vásárolhatunk, az előre csomagolt átlagára nagyjából 8–9 lej körül van.
Az ünnepi menüt, amennyiben ez töltött káposzta, már 12 lejből is elkészíthetjük, a hozzávaló őrölt húst 11 lejért, káposztát pedig 1 lejért is találunk, de közel 18 lejes kilónkénti áron már élő pisztrángot is kapunk, ha inkább halat ennénk szenteste. Egy karácsonyi italt, vagyis egy finom, fűszeres forralt bort már kevesebb mint öt lejből is elkészíthetünk, ha az áruházakban megkeressük az akciós borokat, ha viszont nem akadály az ár, akkor akár egy 70 lejnél is drágább, száraz fehérbort szürcsölgethetünk az ünnepen, ezt felforralni viszont már majdhogynem bűnténynek számít. Egy nagyon takarékos karácsony tehát már akár 100 lejnél is kisebb összegből megvalósítható, és ebbe már akár kisebb ajándékok is beleférhetnek, egy nagyon fényűző karácsonynak viszont már az előkészületei is könnyen meghaladhatják az 1000 lejt, és természetesen ehhez még hozzájönnek az ajándékozás költségei.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.
A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.
Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.
Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.
A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.
Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.
Az Európai Unió (EU) tagállamai összesen 34,4 milliárd liter sört állítottak elő 2025-ben, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, de 2,2 százalékkal többet, mint 2020-ban – közölte hétfőn az Eurostat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyedüli miniszterelnök-jelöltje Sorin Grindeanu pártelnök – jelentette ki hétfőn az alakulat főtitkára, Claudiu Manda.