Ezzel a fotóval lehetett elnyerni a Hargita fotósa címet

A Hargita fotósát keresték egy pályázat keretében. Egy helyett végül három nyertest díjaztak.

Veres Réka

2016. november 13., 13:192016. november 13., 13:19

2016. november 13., 13:212016. november 13., 13:21

A turisták szemével akarták megmutatni a Hargita szépségét, állat- és növényvilágát, azokat a pillanatokat, amelyeket nehezen lehet lencsevégre kapni – fogalmazott a péntek esti megnyitón Magyari Attila, a Keressük a Hargita fotósát kiállítás ötletgazdája a Madarasi Hargitán található Pethő panzióban. A pályázatra összesen 534 fényképet küldtek be a Kárpát-medencei természetjárók, akik korábban megfordultak a Hargitán. A legfiatalabb pályázó tíz év alatti volt, ő telefonjával készített fényképet, de küldtek be az 1980-as évek előtt készült felvételeket is. Összesen kilencven fotó lett a kiállítás része, amelyeket a két fényképészből és két vendéglátósból álló zsűri, valamint a pénteki kiállításmegnyitó résztvevői rangsorolhattak.

„A Hargita van az emberért, az ember pedig a Hargitáért van” – magyarázta Szabó József természetfotós, az Orbán Balázs Fotóklub elnöke. Szerinte meglepően jók voltak a tárlatanyagba választott képek. Úgy gondolja, nem csak egy szerzőnek volt jó alkotása, szeretett volna viszont nagyobb változatosságot látni, hiszen a Hargita nemcsak télen szép, hanem a többi évszakban is, és az állatvilág mellett az ember is jelen van a hegyen.

Egy helyett végül három győztest hirdettek, a pályázat fődíját és egyben a Hargita fotósa címét Török János kapta, aki egy téli tájképpel nevezett, de elismerésben részesült még Káté Antónia fényképe is, illetve Pál Róbertet is díjazták. A panzió Facebook-oldalán tovább folytatódik a kiállítás élete, hiszen oda is feltöltik a tárlatanyagba került kilencven fotót, amelyekre bárki szavazhat. A legtöbb voksot gyűjtőt is díjazni fogják.

A jövőben tematizálni szeretnék a kiállításokat, így a következő kiíráson valószínűleg évszakra vagy valamilyen más tematikára készített fotókkal jelentkezhetnek újból az amatőr és profi fotósok, addig viszont a panzió folyosóit, wellnessrészlegét és szobáit ékesítik az idei pályamunkák.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen

Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés