Megnézték, de átláthatatlannak tartják

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Szinte teljesen átláthatatlan Székelyudvarhely idei költségvetés-tervezete – ez már az EMNP sajtótájékoztatóján hangzott el, ugyanis a néppártiak is véleményeztek.

Fülöp-Székely Botond

2016. január 27., 19:562016. január 27., 19:56

Felújítanák a városháza belső részét: egyebek mellett hasznosíthatóvá tennék az alagsort, modernizálnák a fűtésrendszert, illetve liftet is építenének – magyarázta szerdai sajtótájékoztatóján Zakariás Zoltán, az EMNP alelnöke, hozzátéve, hogy a tervezett munka 28 millió lejbe kerülne. Utóbbi azért érdekes, mert az idénre tervezett beruházási lista összértéke nagyjából 26 millió lej, így a politikus szerint nagy valószínűséggel pályázni szeretne a város vezetősége.

A távfűtéssel kapcsolatban Zakariás elmondta, az Urbana Rt. vezetősége szerint, ha többen is visszacsatlakoznak a rendszerre, akkor csökkenne a hőenergia ára. Erre építik a beruházási stratégiájukat – mondta még el, hozzátéve, hogy jelenleg is többen vállnak le a rendszerről, mint ahányan visszacsatlakoznának.

A január elsejétől hatályba lépő áfacsökkentés nyomán mérséklődött a hőenergia ára, ezt az összeget pedig a város által nyújtott szubvencióból kellene levonni a rezsicsökkentés helyett – vázolta Zakariás, aki fontosnak tartotta Udvarhely távfűtési hálózatainak összekapcsolását, akár biomasszás kazánokkal állítja elő a hőt a szolgáltató, akár a rég tervezett hőerőművet építik meg.

A költségvetés bevételi oldala 158 millió lej, míg a kiadásoknál nagyjából 171 millió szerepel – magyarázta Jakab Attila, az EMNP helyi szervezetének elnöke, hozzátéve, hogy a kettő közti különbség a várható bevételeknek tudható be. A város teljes költségvetésének kevesebb mint 16 százalékát fordítanák beruházásra. Jakab kifogásolta, nem átlátható a költségvetési terv amiatt, hogy olyan projektek vannak belefoglalva, amikről nem lehet tudni, milyen fázisban vannak, csak azt, hogy eddig mennyi költöttek el a megvalósításukra. Szerinte ennek az az oka, hogy a városháza általában nem különít el akkora összeget egy-egy projektekre, ami szemmel látható haladást eredményezne. Ilyen például a kutyamenhely építése, amely összesen 1 millió lejbe kerülne, de a költségvetésből csak 200 ezer lejt szánnak rá.

Bíró Edit EMNP-s önkormányzati képviselő kiemelte, tavaly 1,4 millió lejt irányoztak elő a parkok, játszóterek és egyéb zöldövezetek karbantartására – nem igaz, hogy ebből nem valósult meg semmi, de nem lehet tudni, hogy konkrétan mire lett a pénz elköltve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés