
Fotó: Pál Gábor
Mint arról már beszámoltunk, augusztus 24-én este nem sokkal 8 óra után egy autó fának ütközött a Vásártér utcában. Egyelőre még folyik a nyomozás, lehetséges, hogy egy másik gépjármű vezetője volt a hibás.
2010. augusztus 25., 16:442010. augusztus 25., 16:44
2010. augusztus 25., 17:162010. augusztus 25., 17:16
Fotó: Pál Gábor
Mint arról már beszámoltunk, kedden este egy taxis nekihajtott az Orion áruház előtt egy fának. Szemtanúk elmondása szerint, épp a Nicolae Bălcescu utca irányából érkezett Dacia Loganjével a taxis, amikor a buszállomástól, a Sport utcából kikanyarodott elébe egy hölgy által vezetett Renault Twingo. Utóbbi autóvezető – az irányjelzőt úgy hagyva – megpróbált befordulni az áruházhoz, így a taxis – a balesetet megelőzendő – elkapta a kormányt és felhajtott az ellenkező sáv melletti járdára, ahol 20–25 métert haladva nekihajtott egy fának.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-felügyelőség szóvivője érdeklődésünkre elmondta, még tart a nyomozás. Lehetséges, hogy a 34 éves hölgy volt a hibás, ugyanis olyan helyre próbált befordulni autójával, ahová nem szabadott volna, illetve nem volt eléggé elővigyázatos, és emiatt a 23 éves taxisofőr fel kellett hajtson a járdára. De a túlzott sebesség sem kizárt – tette hozzá a szóvivő.
Szerencsére senki nem sérült meg, az anyagi károk viszont jelentősek – összetört a Dacia bal első fele.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!