Fotó: Veres Nándor
Négy nőt, köztük egy 16 évest futtatott az a férfi, akit szombaton állítottak elő a rendőrök. A gyanúsított egyelőre szabadlábon védekezhet.
2016. július 13., 12:572016. július 13., 12:57
2016. július 13., 12:592016. július 13., 12:59
Őrizetbe vettek a rendőrök szombaton egy székelyudvarhelyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy négy nőt foglalkoztatott szexuális szolgáltatásokra. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 66 éves P. I. 2015 óta futtatta a hölgyeket, akik közül hárman Hargita megyeiek, a negyedik pedig egy 16 éves Kovászna megyei lány, aki hivatalos iratok nélkül egy Székelyudvarhely melletti faluban él. A rendőrség szerint a férfi ügyfeleket szerzett nekik, a szexuális szolgáltatások árából pedig különböző pénzösszegeket kért. A közleményben ugyanakkor kitérnek, hogy a hölgyek önként dolgoztak a férfival.
A rendőrség szombaton házkutatást tartott egy udvarhelyi lakásban, ott találták meg a fiatal lányt. 250 lej volt nála, amit éppen a szexuális szolgáltatásaiért kapott. A futtatásával gyanúsított férfit 24 órára őrizetbe helyezték, másnap az ügyben eljáró ügyész 30 napos felügyeletet rendelt el ellene. A rendőrség a közlemény szerint folytatja a nyomozást.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.
Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.
szóljon hozzá!