Küszöbön a kilakoltatás

Hamarosan kilakoltatják azt a Kórház-negyedi nyugdíjast, aki immár másodszor is jelentős mennyiségű szemetet halmozott fel az általa bérelt szociális lakásban. A lakók többszöri panasza és a lakásokat ügykezelő Urbana Rt. felszólításai hatástalanoknak bizonyultak, így a vállalat a nyugdíjas azonnali kilakoltatását kérvényezte. A bírósági végzés múlt héten került a végrehajtóhoz.

Bálint Kinga Katalin

2015. május 20., 13:302015. május 20., 13:30

Nem először halmozott fel lakásában több tonnányi szemetet a Kórház-negyedben szociális lakásban élő, a feltételezések szerint pszichés gondokkal küzdő nyugdíjas nő: hét éve egyszer már kitakarították lakását, akkor két utánfutónyi limlomot hordtak ki onnan. A nyugdíjas fiával él a garzonban, amelyben – mint azt néhány hónapja szomszédaik elmondták – újra felgyűlt a szemét, olyannyira, hogy már a lakás ajtaját is csak félig lehetett kinyitni, bent pedig mintegy másfél méteres halmokban állt a szemét, akadályozva a szokásos fertőtlenítést is.

A lakást többszöri felszólítás ellenére sem voltak hajlandók kitakarítani, sőt a szomszédok elmondása szerint támadóan léptek fel a panaszosok ellen. A lakók akkor a szociális lakásokért felelős Urbana Rt.-hez fordultak, amely szintén felszólította a nyugdíjast, majd kérvényezte az azonnali kilakoltatását az illetékes hatóságnál. A bírósági döntés nemrég érkezett meg, a kilakoltatást jóváhagyták – tudtuk meg Ráduly Mihálytól, az Urbana igazgatójától, aki elmondta: múlt pénteken adták át a végrehajtónak a vonatkozó dokumentumokat, így a számítások szerint néhány héten belül távozásra kényszerítik a lakás bérlőit. Az igazgató elmondta, ők mindent megtettek, hogy jobb belátásra térítsék a lakót, de nem sikerült eredményt elérniük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés