
Fotó: Boda L. Gergely
Mindenszentek idején lényegesen megnőtt az autósforgalom, nem történt ez másképp Székelyudvarhelyen sem, ahol kedden az esti órákban csak lépésben lehetett haladni a belvárosban.
2016. november 02., 18:222016. november 02., 18:22
A helyi és az állami rendőrség munkatársai közösen járőröztek a temetők környékén, segítve a fennakadásmentes közlekedést és a parkolást. Mivel a temetői világításkor a sofőrök csak rövidebb időre hagyják el autóikat, elsődleges szempont volt, hogy a leparkolt gépkocsik ne akadályozzák a forgalmat – közölte László Szabolcs.
A rendőrség temetői viráglopásokról nem kapott lakossági bejelentést az elmúlt napokban. A Márton Áron-téri virágvásáron és a városi piacon is tartottak ellenőrzéseket. A piac takarítószemélyzete felkérte a virágárusokat, hogy hagyják tisztán maguk után a területet, ebből nézeteltérés lett a takarító és az egyik eladó között, azonban rövid időn belül ez is rendeződött – mondta László Szabolcs.
A helyi rendőrség vezetője úgy tudja, hétfőn és kedden Udvarhelyen két kisebb baleset történt: elsőbbségadás elmulasztása miatt ütközött össze két autó, illetve egy útkereszteződésnél álló jelzőlámpának hajtott neki egy sofőr. Személyi sérülés egyik balesetben sem történt.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.
szóljon hozzá!