A házigazda Franciaország és Románia közti mérkőzéssel péntek este 10 órakor elkezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság. A nyár egyik legjobban várt sporteseménye a világ minden táján a tévéképernyők elé szögezi a rajongókat, családokat, kisebb-nagyobb baráti társaságokat. Nem lesz ez másképp Udvarhelyszéken sem. Szokásunkhoz híven idén is ismert udvarhelyi és környékbeli személyeket kérdeztünk arról, kinek szurkolnak az Eb alatt.
2016. június 10., 12:572016. június 10., 12:57
A megkérdezettek nem várnak csodát a magyar és a román válogatottaktól, továbbá a papírforma sem borul náluk, a végső győzelemre a házigazda franciákat és a vilábajnok németeket várják.
Ambrus József, a székelyudvarhelyi mentőszolgálat vezetője. „Én a magyaroknak drukkolok, hogy sikerüljön minél tovább jutniuk. Nem bocsátkozok jóslásokba, hogy végül meddig is jutnak a magyar, illetve a román csapatok. Kerek a labda, azt szokták mondani” – fogalmazott, így a végjátékra biztos tippet nem is adott.
Molnár Tibor, Szentegyháza alpolgármestere. A vasárnapi választások győztese elmondta, noha nem hinné, hogy sokáig jutnak, elsősorban Magyarországnak drukkol az Eb-n. Ha a magyarok kiesnek, Spanyolország mellett kötelezi el magát. Romániának sem jósolt komoly sikereket a kontinenstornán, szerinte nem jutnak tovább a nyolcaddöntőnél.
Vass Orsolya, az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) elnöke. „Nem vagyok focirajongó, párhuzamos vagyok a történettel. Nem tervezem, hogy nézzem az Eb-t, azonban valószínű, hogy a társaság miatt megnézek majd egy-két meccset. Ami a drukkolást illeti, mindig igazodom ahhoz a társasághoz, akikkel éppen együtt vagyok: ha ők a kékeknek drukkolnak, akkor én is.”
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. „Kollégáimmal együtt én is figyelemmel fogom kísérni az Európa-bajnokságot. A román csapatnak drukkolok, de több munkatársam is magyarrajongó. Szeretem a spanyolok melegségét, a németek technikáját, a franciák elszántságát. Bár Romániának drukkolok, reálisan nézve a dolgokat nem hiszem, hogy a román vagy a magyar csapat meglepetést tudna okozni.”
László Szabolcs, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség vezetője. „Nézni fogom a mérkőzéseket, de én most csak annak drukkolok, hogy minőségi játékot lássak. Szerintem a román vagy a magyar csapatnak nincs sok esélye, hogy messze jusson az Eb-n. A szép és sportszerű játéknak drukkolok, végső győzelmet pedig a francia vagy német csapatoktól várok.”
Jakab Zoltán, a Futsal Klub Székelyudvarhely edzője. „Amíg játékban vannak, addig a magyar és román válogatottnak szoktam szurkolni, mindig érdeklődéssel nézem a mérkőzéseiket, de nem gondolom, hogy messze fognak jutni. A topcsapatok, amelyek rendre magasra teszik a mércét, a hosszú klubszezon miatt fáradtan érkeznek a világversenyekre. Szerintem a középcsapatok lesznek azok, amelyek jobban fogják bírni az iramot, sok meglepetésre számítok. Végső esélyesnek a francia csapat tűnik, nagyon jól vannak összerakva, hazai közönség előtt játszva elképzelhető, hogy bajnokok lesznek. És nem szabad elfelejteni a németeket sem, velük mindig számolni kell.”
Sipos Lóránt kézilabdaedző (ISK–SZKC). „A magyar és a román együttest sem tartom olyan szintű csapatnak, amely továbbjutna a csoportból. Tiszta szívből lehet drukkolni, és örülni annak, hogy kijutottak, de szerintem most ez a realitás. Bárcsak megcáfolnának az Eb alatt. Tiszta esélyest nem látok, hiszen az élmezőnyben elég sok csapat egyforma szinten van. Nincsen favoritom, meg amúgysem követem annyira a labdarúgást.”
Józsa Csongor sportújságíró. „Mint minden sportszertő, egy hónapon át tartó fociünnepet várok. Gólokat, emlékezetes meccseket, nagy fordulatokat, drámákat. Úgy vélem, mind a magyar, mind a román csapat a harmadik helyen zár a csoportban, hogy az elégséges lesz-e az egyenes kieséses szakaszra való odaéréshez, az majd akkor elválik. Ha bejutnak a nyolcaddöntőbe, az jelenti majd számukra a végállomást a kontinenstornán.”
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!