Kevesen mentek el az ingyenes egészségügyi szűrésre

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nem volt nagy érdeklődés a székelyudvarhelyi Rotary Club által szombatra szervezett ingyenes szakorvosi vizsgálatok iránt.

Dósa Ildikó

2016. november 20., 17:362016. november 20., 17:36

Balla Árpád nyugalmazott gyermekgyógyász főorvoshoz csupán egy gyereket vittek el szülei, míg Venczel László nyugalmazott sebész főorvost öt 33 és 58 év közötti beteg kereste fel szombaton a Templom utcai Samed-Polimed járóbeteg-rendelőben.

„Szerencsére nem fedeztünk fel új rosszindulatú daganatot” – mondta lapunknak a nyugalmazott sebész főorvos, kifejtve, hogy többnyire korábban kialakult daganatos panasszal fordultak most hozzá. Hozzátette, a korábbi években jóval nagyobb volt az érdeklődés az ingyenes vizsgálatok iránt, olyan év is volt, amikor az eredetileg egynaposra tervezett vizsgálatokra még másnap is érkeztek betegek. Azt, hogy ezúttal már kora délután véget értek a vizsgálatok, két dologgal magyarázta: későn hirdették meg, ezért kevesen tudtak róla, ugyanakkor az utóbbi években sokat javult a szakorvosi ellátás Udvarhelyszéken, és ehhez mindenki könnyebben hozzájut.

Lőrinczi Csaba belgyógyász főorvos ezúttal hét 70 év fölötti beteget vizsgált meg. Ők a Templom utca környékén laknak, nehezen mozognak, és kihasználták a lehetőséget, hogy nem kell a belvárosi rendelőnél hosszasan várakozniuk, amíg sorra kerülnek. Ebben a korban a magas vérnyomás, cukorbetegség, ízületi bántalmak gyötrik a betegeket – ismertette a szakorvos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

2026. január 03., szombat

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval

Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval
Hirdetés