Két baleset Székelyudvarhely és Szováta között

Pénteken és szombaton este is történt egy-egy baleset a 13A jelzésű országúton.

2013. január 20., 18:102013. január 20., 18:10

2013. január 20., 18:172013. január 20., 18:17

Pénteken este a Szejkén két személy komoly sérüléseket szenvedett egy baleset során. Január 18-án este kilenc órakor a 26 éves, csíkszentmihályi H. L. autójával a 13A jelzésű országúton haladt Farkaslaka felé, azonban Székelyudvarhelyt elhagyva egy jobbkanyarban áthajtott az ellenkező irányú sávra, és nekiütközött a 21 éves, farkaslaki J. A. által vezetett gépkocsinak. A baleset során J. A. és utasa, a 43 éves J. L. súlyosan megsérült (a gépkocsiban utazó másik két személy könnyebb sérüléseket szenvedett), míg a másik autóban ülő két személy, H. L. és a 42 éves J. I. kisebb sebesülésekkel megúszta. Mint kiderült, egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt. H. L. ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával indítanak eljárást a székelyudvarhelyi ügyészségen.

Súlyos sérülésekkel került kórházba az a szovátai, 29 éves L. L, aki a 13A jelzésű országúton Székelyudvarhely irányából tartott hazafelé, és Parajdot elhagyva balesetezett. Szombaton este 9 órakor riasztották a rendőröket, akik a helyszínre érve megállapították, L. L. túl gyorsan vezetett, minek következtében elvesztette uralmát a gépjármű fölött, amely előbb a sorompónak ütközött, majd az úttestet elhagyva felborult. Az autó vezetőjét a rohammentő szolgálat (SMURD) szakemberei a Maros Megyei Sürgősségi Egyetemi Kórházba szállították, ahol az idegsebészetre utalták be. Az anyagi kárt 1500 lejre becsülték – tájékoztatott a rendőrség szóvivője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés