Kényelmességből románul

A délután hat órakor kezdődött előadáson főként középiskolások vettek részt. A tanár értekezése során példaként nagyrészt olyan településneveket említett, ahol a lakosságnak már igen kis százaléka magyar. Az előadás nemcsak arra világított rá, hogy miként alakultak a magyar helységnevek románokká, de arra is, hogy némely földrajzi tájegység nevét román nyelvből olykor mi is hibásan fordítjuk magyarra.

Mint kiderült, a magyar nép a Kárpát-medencébe való bejövetelkor a már itt élő népektől vette át a meglévő helységek neveit. Saját településeiket egyebek mellett vizekről, folyókról (Oltszem, Küküllővár), növénynevekről (Somosd), erdőkről, állatokról, hegyekről, illetve szentekről nevezték el. A román nép a 13. században kezdett Havasalföldről Erdélybe is áttelepülni, s a magyar helyneveket hallás után fordította nyelvére (Újlak – Uilac, Kisfalud – Chişfalău).

A 18. században Erdélyben is többségbe került románság a 20. század elejéig ezeket a neveket használta, a trianoni békediktátum után azonban többféle koncepció szerint megváltoztatták ezeket, ugyanis nem volt értelmük. A népetimológia vagy szóértelmesítés elve alapján az eredetileg Apáthida (apátság), majd Apahida helységnévhez a „rossz víz” jelentést társították (apă – víz, hâdă – rossz), ám egy köztes időszakban Podul Tatălui névre is átkeresztelték. Megjelentek a magyar névhez igazított új nevek is (Szamosfalva – Someşfalău – Someşeni), valamint az „önkényesen adott, hagyomány nélküli nevek” (Várfalva – Varfalău – Moldoveneşti, Marosújvár – Uioara – Ocna Mureş).

Szóba került az 1920-as években bevezetett gyakorlat is: ekkor a történelemkönyvekben is átírták románra a helységneveket, ezeket magyarul egyáltalán nem volt szabad használni. E rendelkezés abszurd helyzeteket is szült: a „nincsen rózsa tövis nélkül” közmondás például így jelent meg nyomtatásban: „nincsen rózsa Teiuş nélkül”. Az előadó kiemelte a kommunista diktatúra idején alkalmazott névmódosítást is: ekkor a román helységnevek mellé történelmi elő- vagy utótagok kerültek – így lett Szörényvár Turnu-Severinből Drobeta-Turnu Severin, Kolozsvár pedig Clujból Cluj-Napoca.

Mint kiderült, a magyar helységnevek használata a rendszerváltás után is problémákba ütközik: bár a törvény szerint a települések nevét kötelező lenne a lakosság 20 százalékát meghaladó kisebbség nyelvén kiírni, ezzel néhol csalnak. A település nevében szereplő személyneveket ugyanis nem szabad magyarítani, így a Maros megyei Mezősámsond (Gheorghe) Şincai maradt.

Végezetül az előadó kitért arra, hogy a román és magyar helységnevek iskolai használata során rengeteg téves kifejezés épül be a diákok szókincsébe, az Erdélyi Szigethegységet például sokan tévesen Nyugati-Kárpátokként emlegetik (Carpaţii Occidentali). Gyakran kényelmesebb is Maroshévíz helyett „Toplicát” vagy Szentegyháza helyett „Vlahicát” mondani, ám Nagy Endre mégis szorgalmazta a valódi magyar nevek használatát, akkor is, ha hosszabbak vagy nehezebben kimondhatók.